Keresztes László Lóránt kilépése ellenére sem szűnik meg az LMP parlamenti frakciója
További Belföld cikkek
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
A közösségi médiában közzétett bejegyzésével ellentétben marad a párt frakciójában, ugyanis ha öt fő alá csökkenne a létszám, akkor megszűnne, és elvesztenének bizonyos parlamenti jogosultságokat, mint például hogy közvetlenül tehessenek fel kérdést a miniszterelnöknek – számolt be róla a 24.hu.
Keresztes László Lóránt a parlamenti Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke, ezért ezt a pozíciót is bukná a képviselő, de a párt is, amennyiben kilépne a frakcióból is. Valamint anyagilag sem mindegy számára, hogy milyen funkciókat lát, mert az országgyűlési képviselői fizetése 1,7 millió forint, azonban bizottsági elnökként 3 millió forintot kapott havonta.
Az LMP tisztújításán ismét Ungár Péter maradt az egyik társelnök, a vezetésben viszont Szabó-Kellner Katalin váltotta Schmuck Erzsébetet. A korábbi társelnök is jelezte kilépését a pártból, aki már 2022 óta nem parlamenti képviselő, és korábban kritizálta Vitézy Dávid főpolgármesteri jelölését.
„15 év után, a mai napon kilépek az LMP-ből. Ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az ő pártja, Ungár-párt!” − írta.
Közösségi médiában tette közzé kilépését Keresztes László Lóránt
Ahogy korábban beszámoltunk róla, Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap délután jelentette be közösségi oldalán, hogy 14 és fél év után megszüntette a tagsági jogviszonyát az LMP-ben.
Mint írta, a párt vezető testületéből 2023 nyarán, önként távozott. Nem tudta, és nem is akarta már követni azokat a politikai kanyarokat, melyeket a pártvezetés leírt. „Nagy baj, hogy ez a párt akkor vesztette el az irányát és szinte teljes társadalmi támogatottságát, amikor a legnagyobb szükség lenne Magyarországon egy működőképes zöldpártra. Ezért viszont hiba kizárólag külső szereplőket és a körülményeket okolni” – írta a politikus, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a pártvezetés kulcsszereplői részéről nem történt meg a szembenézés és nem vállalták a felelősséget a választás után.
Hozzátette: a szombati tisztújítást követően bizonyossá vált, hogy ez nem is fog megtörténni.
Nehéz volt meghozni ezt a döntést, hiszen másfél évtizede vagyok része ennek a közösségnek. Soha nem voltam tagja más pártnak, és meggyőződésem, hogy ma is ebben a pártban van a legtöbb olyan ember, aki őszinte hittel és hozzáértéssel küzd a természeti értékek megóvásáért. A közösséghez, korábbi tagtársaimhoz továbbra is lojális leszek, velük nem szeretném megszakítani a kapcsolatot. De egy játékszerré züllesztett, a zöldpolitikától eltávolodó, és öncélúvá vált pártnak nem akarok a tagja maradni
– fogalmazott.
Az is közölte, hogy a vezető testületből történő távozása óta pártpolitikával nem, kizárólag a természeti kincseink, kiemelten a vízkincsünk védelmével, a települések környezetét érintő kihívásokkal, az épített örökségünk védelmével, és Pécs–Baranya ügyeivel foglalkozott, e munkához nagyszerű partnereket találva.
„Ezt a küzdelmet a legjobb tudásom szerint folytatom, sok és reményeim szerint egyre több elkötelezett emberrel közösen. Látva azt, hogy a természeti kincseink megóvásának ügye soha nem volt ilyen nehéz helyzetben, nem is tehetünk mást” – tette hozzá.