Karácsony Gergely nem tartja indokoltnak Kiss László letartóztatását, és nem bízik az ügyészségben
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról, Kiss László előzetes letartóztatásáról, a zuglói parkolásról és a Szabadság-szobor körüli változásokról is beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának csütörtöki vendége.
A beszélgetésben szó volt többek között arról, hogy:
- a főpolgármester a budapesti olimpiáról elmondta, hogy a támogatása feltételes volt. „Nem lehet olimpiáról úgy általában beszélni. Egy konkrét pályázatról lehet beszélni, egy konkrét koncepcióról lehet beszélni" – mondta;
- „Az a szomorú helyzet, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a kormány között semmilyen tárgyalás nincs, semmiről. Most nyilván a kormány meg azt mondja, hogy miattam, csak az a különbség közöttünk, hogy én nem tudok a kormánynak ártani semmilyen intézkedéssel, ők pedig ártottak nekünk. Ezt a viszonyt rendezni kell, mert az olimpiai pályázatot a városok adják be”;
- A Demokratikus Koalícióval való viszonyáról elmondta, hogy a szóbeszédek ellenére folyamatos kapcsolatban állnak és rendszeres megbeszéléseket folytat a párt képviselőivel;
- A DK–MSZP–Párbeszéd-szövetséget illetően Karácsony kifejtette, hogy a választópolgárok nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy 2026-ban megmarad-e a közös lista;
- Kiss László előzetes letartóztatását a főpolgármester nem tartja indokoltnak, állítása szerint kevés információ áll rendelkezésre a vádak megalapozottságáról. „Én az ügyészség függetlenségében egy kicsit sem bízom, a bíróságiban tudok bízni” – tette hozzá;
- A zuglói parkolási ügyről Karácsony Gergely szerint a vádak egy régi történeten alapulnak, állítása szerint a vád alapja egy olyan vallomás, amely egy vádalkuban született;
- A Szabadság-szobor körüli változásokat nem lehet a főváros nélkül eldönteni Karácsony Gergely szerint. „Ez a szobor a miénk” – hangsúlyozta, ugyanakkor hozzátette: „Az állam bármit megtehet és elvehet.”
- „Én ezt egy nagyon rossz vitának gondolom, és borzasztó az, hogy állandóan kiprovokálunk ilyen típusú vitákat, amelyek nem tesznek semmit ahhoz, hogy ebben az országban, ebben a városban közösen otthon érezzük magunkat. Mire eljutna egy népszavazásig az ügy, már régen eldöntött lesz a kérdés.”