Megdöbbentő szám: ennyi földmozgás történt augusztusban a Kárpát-medencében
A szeizmológiai obszervatórium a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: augusztusban 81 természetes eredetű földrengés volt, míg 126 földmozgást emberi tevékenység okozott Magyarországon és szűkebb környezetében.
Ezek közül két határon túli rengés volt Magyarországon érezhető: az első ilyen eseményt augusztus 10-én, Romániában, Lugos várostól 36 kilométerre mérték, 4,5-ös magnitúdóval, a másodikat augusztus 13-án Horvátországban, Kapronca közelében, 4,4-es magnitúdóval. A földrengésekben károk Magyarországon nem keletkeztek − írták.
Korábban beszámoltunk róla, hogy augusztus 31-én földrengés volt Románia és Szerbia határának közelében, a 3,1-es erősségű földmozgást a lakosság is észlelhette. Magyarország déli határától ötven kilométerre zajlott le a földmozgás, de bejelentés nem érkezett.
Augusztus 18-án Pécs környékén érezhetett a lakosság 2,2-es erősségű földrengést, amely a várostól 15 kilométerre történt, káresetről nem történt bejelentés. Néhány nappal előtte pedig a horvát–magyar határ közelében volt egy 4,4-es erősségű földmozgás, amelyet több magyar településen is észleltek.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.