Minden harmadik tinilánytól csaltak már ki intim képeket

2024.09.05. 17:52
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) által működtetett biztonsagosinternet.hu hotline-hoz 80 százalékban gyermekekkel kapcsolatos szexuális visszaélés miatt érkezik bejelentés – hangzott el a 14. Média- és internetkonferencián. Kiderült, hogy családi háttértől függetlenül minden harmadik 14–17 év közötti lánytól próbáltak már idegenek intim képeket kicsalni. Hotline szakértők tartottak előadást az internet veszélyeiről, és arról, hogy mit tehetnek a szülők gyermekük online biztonsága érdekében.

Kotroczó Dóra, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) hotline szakértője elmondta, hogy a biztonsagosinternet.hu-hoz maguk a gyermekek akár anonim módon is tudnak fordulni, gyerekbarát grafikákkal és nyelvezettel próbálták számukra könnyebbé tenni a káros tartalmakkal, visszaélésekkel kapcsolatos bejelentést.

„A felületen az internethasználat tudatosságának növelését, valamint a kiberbiztonságot szolgáló tartalmakat is találnak, korosztályuknak megfelelő nyelvezetben”– emelte ki.

Új platformok, új veszélyek

Évente több ezer linket vizsgálnak meg szakértők a bejelentések alapján, ami 80 százalékban gyermekek szexuális bántalmazásához kapcsolódik. Ezek főként online groomingról szólnak, mikor gyerekektől próbálnak intim képeket kicsalni felnőttek. 

Az adatok szerint családi háttértől függetlenül minden harmadik 14–17 év közötti lányt próbáltak már az interneten felnőttek ilyen módon behálózni, többségében ismeretlen felnőttek

– emelte ki Kotroczó Dóra.

Ez minden olyan felületen előfordul, ahol jelen vannak, Snapchaten, Facebookon, TikTokon, de létezik egy olyan anonim chat is, ahol mindössze az életkor és név alapján lehet ismeretlennel, random generált partnerrel beszélgetni. Bár itt intim képeket nem tudnak küldeni, ezért átterelik a tinit egy másik erre alkalmas felületre – ismertette az NGYSZ másik hotline szakértője, Vápár Zsófia, aki azt is elárulta, hogy a sokasodó bejelentések miatt a szakemberek is kipróbálták az AnoTalkot, ahol mindössze 3 másodpercbe telt, mire szexuális témára terelte a beszélgetést a magát 19 évesnek kiadó ismeretlen. 

A gyereket is megkérdezték, hogy miért mennek fel a felületre, milyen tapasztalataik vannak használatával kapcsolatban. Elsősorban a kíváncsiság miatt próbálták ki az újdonságot. Több fiatal maga fordult a hotline-hoz: egy tinédzser fiúval az átterelt felületen gyermekpornográf tartalmat osztottak meg linken, a megdöbbenés után azonnal jelentette az esetet. Olyan is megtörtént, hogy hónapokon keresztül csaltak ki képeket egy tizenéves lánytól, a rendőrség végül rátalált a férfira, akit letartóztattak – sorolta Vápár Zsófia a nemrégiben a hotline látókörébe került eseteket. A tapasztalatok szerint a felvételeket később továbbiak kizsarolására, pénzszerzésre használják fel. Az online szexuális abúzus traumát okozhat a gyereknél, ezért fontos megértéssel fordulni hozzájuk – hangsúlyozták. 

A szülők is tehetnek ellene

A szakemberek arra is kitértek, hogy lehet csökkenteni az ilyen esetek kockázatát, például az IWF által megalkotott úgynevezett TALK-szabállyal.

  • Talk: az első pont, hogy a gyerekkel beszélgetni kell az internetes szexuális visszaélésekről, és meghallgatni aggályait.
  • Agree: a második pont, hogy meg kell állapodni az egész családra érvényes alapvető internethasználati szabályokról – például étkezés közben nem mobilozunk –, ezt egyetértésben következetesen be kell tartatni.
  • Learn: azokat a platformokat pedig, ahol a gyerek jelen van, meg kell ismerni.
  • Know: a gyerek online biztonságát szolgáló beállításokat javasolt megtanulni kezelni. 

Az NGYSZ közlése szerint a biztonsagosinternet.hu-n keresztül csak a tavalyi évben 4449 linket jelentettek be, amelyek közül 715 tartalmat találtak illegálisnak, 76,8 százalékban gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagról, az esetek 3,9 százalékában online zaklatásról volt szó, 3,4 százalékban pedig hozzájárulás nélküli közzétételről.

Továbbá ezek között volt erőszakos, uszító és drogfogyasztásra csábító tartalom is, valamit az adathalászat is egyre gyakoribb. A Nemzeti Nyomozóiroda felé 1295 linket továbbítottak. Az is kiderült, hogy a múlt évben globálisan megnőtt az AI által előállított képekkel, szövegekkel, videókkal történő visszaélés. Az NGYSZ által működtetett hotline-hoz bejelentett esetek 22,8 százalékára volt ez érvényes. 

Hová lehet fordulni?

A 116 111-es telefonszámon éjjel-nappal ingyenesen hívható a Kék Vonal lelkisegély-vonala, honlapjukon keresztül chaten is lehet fordulni hozzájuk anonim módon. Az NMHH Internet Hotline oldalán pedig az is tehet online vagy telefonos bejelentést, aki internetes zaklatással találkozik, illetve az NGYSZ biztonságosinternet.hu oldalán is lehet jelenteni a káros tartalmakat.