„Szóljon a férjének″ – Karácsony Gergely kemény választ adott Szentkirályi Alexandrának
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Szentkirály Alexandra csütörtöki Facebook-bejegyzésében tette közzé, hogy Karácsony Gergely még 2019-ben a hármas metró klimatizálása mellett kampányolt, de azóta sem tartotta be az ígéretét.
A Fidesz–KDNP fővárosi elnöke hőmérőt ragadott , majd egy videón mutatta be , hogy amíg „a fővárosi vezetés háttéralkukat köt és a hűvös irodákban jutalmakat osztogatnak”, addig az embereket megsülnek a klíma nélküli metrókocsikban. A volt kormányszóvivő szerint ideje, hogy Karácsony Gergely „a budapestiekkel is foglalkozzon, ne csak a saját politikai túlélésével!”.
A főpolgármester szintén közösségi oldalán adott választ erre. Karácsony Gergely szerint sokat utazik a 3-as metrón, ezért pontosan tudja, hogy meleg van. Mint írta, ez nem miatta van, hanem mert „a Fidesz nem engedte meg az előző városvezetésnek, hogy új metrókocsikat vásároljon.″ Hangsúlyozta, hogy a szerelvények felújításának megbízását éppen az a cég nyerte, akivel Szentkirályi Alexandra férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter üzletelt.
Hozzátette, hogy a metrókocsik utólagos légkondicionálására is találtak megoldást, de a garancia miatt ezt csak az orosz cég hozzájárulásával tudnák elkezdeni. Karácsony Gergely szerint jelenleg az ukrajnai háború miatt nem foglalkoznak a 3-as metróval.
De ha már a Fidesz egykori B jelöltje a szokott magas színvonalon kezdi közgyűlési képviselői munkáját, egyvalamiben mégiscsak segíthet. Szóljon a férjének, ha kérhetem vagy bárkinek a kormányból, akik úgy járnak Moszkvába, mint mások a 3-as metrón, hogy a zsíros üzletért cserébe ugyan járuljanak hozzá az oroszok a klímák utólagos beszereléséhez. És akkor ezt a fideszes károkozást is ki tudjuk javítani végre. Ja, és ha arra járnak, hajtsák be a kötbért is, amivel az orosz cég tartozik Budapestnek
– üzente Facebook-bejegyzésében a főpolgármester.
„A marhák jobb körülmények között utaznak”
Ahogy az Index beszámolt róla, a fővárosi M3-as metróvonalon közlekedő kocsikat 2016-ban 69 milliárd forintért felújítás helyett újragyártotta az orosz Metrovagonmas. A Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat takarékossági okokból nem kért klímát a kocsikba, azonban Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltként ígéretet tett a kocsik utólagos klimatizálására. A politikus 2019 nyarán kampányában közzétett egy videót, amelyben bemutatta, hogy csaknem 35 fokos hőmérsékletet mért a 3-as metrón. A Párbeszéd képviselői még egy flashmobot is tartottak, ahol félmeztelenül utazva a szaunának titulálták a szerelvényt.
Karácsony Gergely ekkor úgy fogalmazott:
A marhák jobb körülmények között utazhatnak, mint több százezer budapesti.
A korábban felvázolt megoldások nem javítottak érdemben a helyzeten, így a fővárosban közlekedő utasoknak azóta is a klíma nélküli, forró metrókocsikban kell átvészelniük a nyarat.