Orbán Viktor Kötcsén belengette a békeköltségvetést is, ettől várja a gazdaság helyreállását
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Az ATV információi szerint a kormányfő arról beszélt a zárt ajtók mögött tartott beszédében, hogy 2010-ben nem csupán kormányváltás, hanem egy rendszer megalapítása történt, amelynek alapja, hogy minden magyar, aki tud és akar dolgozni, biztos megélhetésre számíthasson Magyarországon.
Emellett megemlítette a családközpontú gazdaság megalapítását, az IMF elküldését és „az egymillió új munkahely megteremtését” is.
A kötcsei találkozó után néhány héttel, szeptember 24–25-én a Fidesz és a KDNP képviselői egy zárt körű, kihelyezett frakcióülésen is összegyűlnek, a 2023-as esztergomi helyszínen duplázva.
Megváltozott belpolitikai tér
Az ATV arról ír, hogy a miniszterelnök ugyan nem említette beszédében Magyar Péter és a Tisza Párt nevét, de azt kijelentette, hogy megváltozott a belpolitikai tér Magyarországon.
Meglátása szerint mindeddig azért volt könnyebb, mert azt lehetett mondani, hogy „van a múlt, és vagyunk mi, és a múlt ne térjen vissza”. 2026-ra viszont már az lesz a kérdés: ki milyen jövőt ígér? – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a vita két lehetséges jövőkép között zajlik majd, „így a jövők versenyét kell majd megnyerni”.
Multipoláris világrend
A tusnádfürdői beszéd közvetlen folytatásaként is értelmezhető, amit Orbán Viktor a változó világrendről mondott, ugyanis itt is megemlítette, hogy az unipoláris világrendet – amit az amerikai demokraták megőriznének – egy multipoláris világrend váltja majd fel, amint Donald Trump megnyeri a novemberi választásokat, ezáltal megszüntetve „a demokráciaexportot”.
Véleménye szerint a Keletnek behozhatatlan előnye van – mind technikai, mind anyagi, mind demográfiai szempontból –, így a jövőben az tud majd érvényesülni és életben maradni, aki kellően tud alkalmazkodni az új világrendhez. „Az elmúlt 500 év nem a mi időszakunk volt” – mondta a portál forrása szerint Orbán, viszont ha egy nyílt nacionalista korszak jön, ahol bárkivel lehet üzletelni, az sokat segít majd.
2026-os választások
A következő, 2026-os parlamenti választásokon való Fidesz-diadalhoz a miniszterelnök több különböző összetevő együttállásában látja a receptet. Először is alkalmazkodni kell a megváltozott gazdasági körülményekhez, majd javítani kell az emberek életszínvonalát, és a jövő reményét életben kell tartani bennük. Emellett a politikai ellenfelekkel szemben a „józan ész talaján kell állni”, „életelvekben” pedig a többség mellett.
Ez pedig arról szól – a forrás szerint –, hogy a miniszterelnök Kötcsén is elmondta a Brüsszellel szemben és a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásokon is sokszor hangoztatott jelmondatot, miszerint „no migration, no gender, no war”.
Illetve kell egy új egyezség az emberekkel a kormányfő szerint, egy új cselekvési terv, amellyel 2025-ben 3,5 százalékos gazdasági növekedést lehet elérni. Ehhez növelni kell a fizetéseket, és meg kell duplázni a gyerekek után járó adókedvezményeket is, illetve a kkv-program elindítására is kitért.
Új gazdaságpolitika
Beszédében a kormányfő hangsúlyozta, hogy a Covid-járvány utóhatásai 2026-ig még biztosan megmaradnak, így nagy változásra már nem kell számítani, egész egyszerűen alkalmazkodni kell a járvány által felforgatott helyzethez, vagyis új gazdaságpolitika kell. Orbán Viktor a semleges gazdaságpolitikában látja a megoldást, melynek lényege, hogy semelyik blokk mögé nem szabad beállni, hanem nyitni kell mindenki felé, és mindig a magyarok érdekeit kell az első helyre tenni.
A financiális semlegességnél Katart, Tokiót és Pekinget említette, a technológiai semlegességnél pedig arra utalt, hogy 2032-re el lehet érni az energiafüggetlenséget, amellyel a NATO-nak és az EU-nak is egybevágnak a tervei.
Hangsúlyozta, hogy a katonai konfliktusokból mindenképpen ki kell maradni.
A miniszterelnök szerint Matolcsy György jegybankelnök mandátumának jövő márciusi lejárta után „összehangolt gazdaságirányításra és programra van szükség”.
„Aki nem véres, az nem harcolt”
A portál forrása szerint a kormányfő arról is szót ejtett, hogy a politikai szakértők ideje lejárt, ugyanis a politikáról nem beszélni kell.
A politikus harcos. Aki nem véres, az nem harcolt
– emelte ki a miniszterelnök. Mindezzel együtt a szakpolitikai és egészségügyi, oktatási vitákat is meg kell nyerni – minden vitát meg kell nyerni Orbán szerint –, de minden győzelem csak közös lehet, akárcsak a 2026-os parlamenti választások.
Orbán Viktor a piknikre menet megállt a sajtó munkatársai körében, és egy rögtönzött sajtótájékoztatót tartott az újságíróknak. Beszélt a Tisza Párt eredményeiről, a magyar egészségügy és vasúti közlekedés helyzetéről, valamint megszellőztette, hogy miről fog beszélni zárt körű felszólalásán. Emellett összemérte bicepszét a Sztárbox versenyzőjével, Németh Kristóffal.
Orbán Viktor belengette a békeköltségvetést
Orbán Viktor a Facebookon is közzétette a kötcsei gondolatainak egy részét. A kormányfő arról beszélt, hogy megvan a cselekvési terv a gazdaság helyreállítására. Elmondása szerint bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vették még politikai munka alá, de szoktak rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. „Hogyha Matolcsy elnök úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk” – tette hozzá.
Ennek a békeköltségvetésnek, vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba. Olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni. Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk
– fogalmazott a miniszterelnök.
Elmondása szerint szükséges egy bérdinamika is, de a munkaadók és a munkavállalók már tárgyalnak a következő évi bérekről. Ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal, amire a kormány majd ráüti a pecsétet.
A miniszterelnök szerint a családtámogatások értékét is meg kell növelni, mert a magas infláció felemésztette azok értékét. „2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni. Meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét a következő, 2025-ös évben, amire Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket. Nagy Márton miniszter úr pedig elég jól áll egy olyan kisvállalkozói program megindításával, ami hajaz a valamikori Széchenyi-tervre” – tette hozzá.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás.
Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat. Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé
– fogalmazott.
„Kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni. Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz” – olvasható az Orbán Viktor Facebook-oldalán.
(Borítókép: Orbán Viktor a Kötcsei Pikniken 2024. szeptember 7-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)