Lázár János a Pázmány campusának megépítése ellen tüntetőkkel kávézott
További Belföld cikkek
- Halálos háztűz volt Kunhegyesen
- Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
- Tizenkilenc év börtönt kap az a hajléktalan, aki felgyújtotta két társát Rákosrendezőn
- Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
- A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed
A Zöld Palotanegyedért Facebook-bejegyzésében osztotta meg, hogy Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter reggel hétkor meglátogatta őket az épülő Pázmány-campus előtt, ahol egy kávé mellett próbálták meggyőzni, miért nem jó egy újonnan létrehozandó egyetemi épület a Palotanegyedben.
A csoport több szempontból is összefoglalta az építkezés hátrányait.
- Urbanisztikai: a többletforgalom miatt nagyobb tömeg lenne; a csoport nem akar diáknegyedet, mert az a lakónegyed csökkenésével járna; legyen nagyobb zöldfelület, hiszen eleve egy értékes területről van szó.
- Oktatási: mivel nem lesz zöldterület, ezért ez lenne a „legszűkebb” egyetem, nem lenne rá bővítési lehetőség.
- Építészeti: ellentmond az új építészeti törvénynek; felborítja a Palotanegyed jelenlegi arculatát; kultúrtörténeti értékeket semmisítene meg.
- Környezetvédelmi: ellentmond a környezetvédelmi elvnek; nem csökkentené a hőszigethatást; újrafelhasználható anyagokat használjanak az építkezéshez; újrahasznosíthatnák a meglévő épületeket.
- Gazdasági: több mint 300 milliárd forintba kerülne, ami azt jelentené, hogy négyzetméterenként több mint ötmillió forint lenne.
A Zöld Palotanegyedért emellett megoldási javaslatokat is megfogalmazott, mint a csökkentett program megfogalmazása, új helyszín keresése vagy a Magyar Nemzeti Múzeum bővítése a parkban. Végül Lánszki Regő államtitkártól idéztek:
Az elmúlt mintegy másfél évben a beérkező tervek mintegy hatvan százalékát küldtük vissza átgondolásra, mármint az országos tervtanács.
Állításuk szerint értelmes beszélgetést folytatva próbáltak érvelni, de úgy vélik, a tízezer diák belvárosi igényei és a katolikus egyház kiszolgálása fontosabbak neki, mint a választópolgárok. Emiatt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a katolikus egyház vezetőit is várják megbeszélésre.
Lázár János szintén a közösségi médián üzent, valamint beszámolt a megbeszélésről: „Az építkezés rossz, valaminek az újjá- vagy felépülése pedig jó: ezt a természetesen ellentmondást kell kezelnünk a VIII. kerület szívében épülő új egyetemi negyed kapcsán is. A Palotanegyed a szó szoros és átvitt értelmében is gyarapodni fog az új Pázmány-campusszal, Közép-Európa egyik legszebb és legmodernebb egyetemi városnegyedével. A diáknegyed új életet hoz a történelmi utcákba, aminek egyaránt nyertesei lesznek a helyben élők és az itt vállalkozók” − hangsúlyozta a tárcavezető a beruházás jelentőségét.
„Az építés folyamata természetesen kényelmetlenségekkel, sőt hétköznapi áldozatokkal jár, amit sosem tagadtam és amit sosem vettem félvállról. Ezért volt természetes számomra az, hogy kompenzációt kínáljak fel a kerületnek, illetve a negyedben élőknek. Ahogyan az is, hogy erről személyesen beszéljek velük – egyebek mellett ma reggel, amikor meglátogattam a demonstrálókat. Meghallgatjuk egymást, megbeszéljük, megoldást találunk” − emelte ki az építési miniszter.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
1 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
18 perce
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
3 órája
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.
33 perce
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
4 órája
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
7 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Címlapon
A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed
Megkezdődhet a vita az Országgyűlésben.
20 perce
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Címlapon
A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették
Egyikük órákon keresztül eszméletlenül feküdt a hóviharban, hatezer méteres magasságban.
12 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
5 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
3 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45