Kezdeményezték a pedofíliával vádolt kecskeméti plébános kitüntetésének visszavonását
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
H. Róbert kecskeméti plébános az a katolikus pap, akit néhány hete felfüggesztettek, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt rendkívül súlyos szexuális visszaéléseket követhetett el kiskorúak ellen. Érintettségét megerősítette Józsa Bálint, a Momentum kecskeméti elnöke is, aki éppen oda jár templomba, ahol a plébános misézett.
A Momentum helyi politikusa elégedetten tette közzé bejegyzését, melyben azt közölte: „Siker! Visszavonják a pedofil békepap városi kitüntetését! Kevesebb, mint egy nap alatt megfutamodott az állampárt.”
Ezzel szemben Kecskemét fideszes polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia azt nyilatkozta, hogy az SZMSZ szerint az ügy jelen állapotában erre nem tenne engedményt, mégis kezdeményezi a díj visszavonását.
Megdöbbentő, és ha a vádak igaznak bizonyulnak, ez sokunknak nagy csalódás lesz
− fogalmazott a városvezető a Hírösnek, amely több helyen is számon kérte a baloldali sajtó által közölt adatokat.
Pedofíliával vádolják a város fideszes vezetése által is kitüntetett plébánost
Ifjúság a Közösségért Díjat adományozott 2017-ben Kecskemét fideszes vezetésű önkormányzata a pedofilbotrányba belebukott kecskeméti plébánosnak, H. Róbertnek. A fideszes kötődésű katolikus pap a kormánypárti sajtó szerint éveken keresztül folytatta a pedofil bűncselekmények elkövetését, legfiatalabb áldozata 9 éves volt, amikor becserkészhette.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a felfüggesztésen túl átfogó vizsgálatot rendelt el, H. Róbert ügyét pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség már el is küldte kivizsgálásra a Nemzeti Nyomozó Irodának.
Egyházi források szerint a pedofil plébános öt áldozata ismert. A cselekmények hosszú éveken át tartottak, mire az egyházi közösség egyik tagja értesült a történtekről, és jelentést tett róluk a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének. Bábel Balázs érsek ezt követően azonnal felfüggesztette H. Róbertet.
Fideszes kötődése sem volt titok a kecskeméti papnak
H. Róbert személye fideszes kapcsolatai miatt is figyelemre méltó. A plébános a kormánypártok elkötelezett embere volt a katolikus egyházon belül, és igencsak szívélyes viszonyt ápol fideszes politikusokkal, ezáltal az egyházra gyakorolt állami és pártbefolyás egyik arcává vált.
H. Róbertet azonban nem csak a helyi Fidesz ismerte el, ugyanis nem sokkal bukása előtt, idén júliusban Bábel Balázs érsektől címzetes apáti kinevezést kapott. Állítólag a kecskeméti közösségben nyílt titokként tartották számon, hogy a pedofil férfi Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek helyére pályázik.
A pedofíliába belebukott pap presztízsét jól mutatja az is, hogy amikor 2023 áprilisában Ferenc pápa Magyarországra látogatott, akkor a Hősök terén bemutatott szentmise egyik szervezője volt. A Népszava arról is beszámolt, hogy a plébánia címére egy egyesületet is bejegyeztetett, ami különböző programokra száz millió forintnál is magasabb összeget nyert el, ezt azonban a megkeresettek mellett a Hírös is cáfolta.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot!
Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.