Orbán Viktor bekeményít, egy igazi terminátor tűnt fel a Karmelitában
„Ez még csak a kezdet!” – írta a sejtelmes bejegyzés mellé Orbán Viktor.
A képen Arnold Schwarzenegger látható a miniszterelnök irodájában az asztal mellett. Hogy milyen apropóból érkezett a színész a kormányfő hivatalába, azt egyelőre nem tudni.
Egy budapesti étteremben is járt nemrég
Arnold Schwarzenegger a jelek szerint a Déryné étteremben is tiszteletét tette a Karmelita előtt. Az étterem oldalán ugyanis szintén megosztottak egy vele készült fotót, amelyen Kalifornia egykori kormányzójaként üdvözölték a színészt.
Edzőteremben is jártak Orbán Viktorral
Korábban szavazást írtunk ki azzal kapcsolatban, hogy mi lehet Arnold Schwarzenegger budapesti látogatásának célja. A legtöbben arra tippeltek, hogy a színész személyi edző lehet, és a kormányfő újabb posztja arra enged következtetni, hogy nekik lett igazuk.
Az edzőpóló otthon maradt, de az edző nem kegyelmezett!
– írta Orbán Viktor az újabb bejegyzéshez, amelyet „No Pain, No Gain” szöveggel osztott meg.
A szavazásunk alább érhető el: