Katasztrofális az időjárás, már több ember is meghalt a szomszédos országokban
További Belföld cikkek
A száraz nyári hónapok után egyre inkább telítődik a talaj, az eddig lehullott és a következő napokban várható számottevő csapadék hatására pedig egy nagyobb árhullám vonul le a Dunán, a vízszint alakulásától függően akár harmadfokú – vagy magasabb – készültségi szintet is elrendelhetnek majd a vízügyi hatóságok. Az Alpokban lehulló csapadékmennyiség miatt a készültség a Duna, a Lajta, a Rába és a Répce folyók vízgyűjtő területeire is érvényes.
A Duna vízgyűjtő területén folyamatosan szakad az eső: az elmúlt 24 órában is áthaladt felettünk egy nagyobb csapadékzóna, amelynek következtében országszerte előfordult eső, záporeső, a keleti tájakon zivatarok is kialakultak. Magyarország döntő részén 10 és 20 milliméter közötti csapadékösszeget regisztráltak, de északkeleten 51 milliméternyi mennyiség is összegyűlt. Ráadásul, mint arról beszámoltak, északnyugaton a néhol erősen viharos szél még kellemetlenebbé tette az időjárását.
A jelenlegi előrejelzések szerint a Duna 8 méter körüli vízállás mellett tetőzhet a fővárosban, a jövő hét második felében – de a szakértők úgy vélik, hogy korai lenne még árvízveszélyt jelenteni. Karácsony Gergely főpolgármester másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken a Duna vízszintjének emelkedése miatt. Az intézkedés hatására hétfőtől az alsó rakpartokat is lezárják. A jelenlegi előrejelzések szerint az árhullám jövő hét második felében tetőzik a fővárosban.
Indián nyár helyett eszkimó tél
Ahogy arról már többször is beszámoltunk, az időjárás teljesen megbolondult a régiónkban, felborította Európa időjárását a Boris ciklon érkezése, és az egy héttel ezelőtti nyarat felváltotta a metsző széllel, néhol akár egy egész évszaknyi esőmennyiséggel fenyegető, özönvízszerű esőzés. Máshol – akár Horvátországot vagy Szlovéniát nézzük, akár Ausztriát, ahol némely területen már 60 centi is hullott – havazásba váltott a nyár, mindenfajta átmenet nélkül.
A síelők.hu oldal szerint azonban ez még semmi, a csapadékzóna délről északra és keletre mozog és Karintia, valamint Kelet-Tirol után az elkövetkezendő napokban az északi tartományokat is ellepi a hó. A beszámolók szerint sok magasabb hegyvidéki út és hágó csak hólánccal közlekedhető. A legfrissebb előrejelzések és nagyfelbontású meteorológiai térképek alapján szombat déli 12 óra és vasárnap déli 12 óra közt, azaz 24 órás időintervallumban extrém csapadékmennyiségekre készülhetünk Tirol keleti felétől egészen a Bécsi-erdőig, ahol havazás lesz, ott ez akár 150–200 centimétert is jelenthet. Vagyis
egy nap alatt annyi csapadék várható, mint amennyi normális esetben két-három hónap alatt esik le.
De havazott Horvátországban is, miután elérte az országot a Boris nevű mediterrán ciklon, amelynek hatására szeptember 13-án Soboli községben is havazott. A Platak síközpont webkamerája szerint pénteken folyamatosan esett a hó a településen. Emellett több hegyvidéki területen is kifehéredhet a táj, továbbá Horvátországban jelenleg narancssárga riasztás van érvényben, így az Adriai-tenger partján is nagy mennyiségű esőre és árvizekre kell számítani.
A francia hegyekben is havazott, főleg az északi oldalon, ahol 10-25 centiméteres hó hullott és Svájcból is 20-50 centiméteres hórétegről számoltak be a lapok, a középső és keleti részeken 2500 méter felett. A 2022 méteres magasságban található Les Collines mérőállomáson az elmúlt 24 órában 69 centiméteres friss havat mértek szombaton.
Havazásra és heves csapadékra figyelmeztetnek továbbá Németországban – a Zugspitzén ma reggelre már 90 centiméter hó hullott, Bajorország egyéb magasabb részei is fehérlenek – és Észak-Olaszország magasabban fekvő részein is. Olaszországban egyébként a keleti hegyek kaptak több havat, mint a Dolomitok és Tarvisio környéke. Val Gardena területén tragédia történt: egy kanadai túrázót elkapott a hóvihar, és nem tudott továbbmenni társával. A hegyimentők egész éjszaka nem tudtak beavatkozni az időjárás miatt, reggelre pedig kihűlt a kanadai és már csak a holttestét tudták lehozni.
A közösségi médiában pedig egyre több videó jelenik meg az ítéletidőről.
Az esőzések és áradások miatt már több ember is meghalt
Nem csak az extrém téli időjárás okozott meglepetést Ausztriában, de a heves esőzés és zivatarok is, amelyek miatt már ezrek maradtak áram nélkül a Kronen Zeitung információi szerint: Stájerországban mintegy 4 ezer háztartás érintettek az áramkimaradások, továbbiakkal is számolni kell. Akadt olyan település, ahol a tűzoltóknak egy éjszaka alatt mintegy 71 alkalommal kellett beavatkozniuk.
Romániában öt ember meghalt, és több százat evakuálni kellett a szombatra virradóra bekövetkezett heves esőzések és áradások miatt. A legtöbb kárt Galac megyéből jelentették.
Five found dead after torrential rain floods areas of Romania https://t.co/19AHdaANR0
— Irish Examiner (@irishexaminer) September 14, 2024
A tájékoztatás szerint az ítéletidő nyolc, zömében moldvai megye 19 települését érintette. Az áradások utáni mentésben több mint 200 tűzoltó segédkezik. Románia több megyéjében szombaton is heves esőzésekre figyelmeztet a román országos meteorológiai szolgálat (ANM). Botosani, Iasi és Vaslui megyében estig másodfokú, az ország északi részében elsőfokú riasztás van érvényben.
Görögországot sem kímélik az áradások, Athén egyik sétálóutcáját elöntötte a víz – ez látszódik azon a felvételen is, amely bejárta a közösségi médiát.
Danas u Atini (Grčka) 🌧️ pic.twitter.com/pAEivf69ce
— Berane online (@beraneonline) September 13, 2024
Válságtanácskozás Ausztriában: nehéz napokra készülnek, katasztrófa által sújtott területté nyilvánítottak egy régiót
Az osztrák Kronen Zeitung arról írt, hogy Alsó-Ausztriát katasztrófa által sújtott területnek nyilvánították.
Az államban több napja folynak az árvíz előkészületei. A mobil védelmi rendszerek kialakítása mellett homokzsákok feltöltésére és tároló helyiségek kialakítására került sor. Az előrejelzések szerint a vízállások az utóbbi időben emelkedtek. Legutóbb 2002 augusztusában és 2013 júniusában volt „az évszázad árvize” Alsó-Ausztriában, így a Dunán is.
Karl Nehammer szövetségi kancellár nem sokkal válságtanácskozást tartott szakértőkkel a szövetségi kancellári hivatalban, és állandóan egyeztet Gerhard Karner belügyminiszterrel, valamint Klaudia Tanner védelmi miniszterrel.
Jelenleg szinte minden szövetségi államot érint a szélsőséges csapadék, egyes esetekben havazás. Az elkövetkező napok ezért óriási kihívást jelentenek a tűzoltóság, a polgári védelem, a rendőrség és a fegyveres erők számára, hogy segítsenek mindenhol, ahol segítségre van szükség
– mondta Nehammer.