Katasztrófaturisták lepik el a dunakeszi rév melletti éttermet
További Belföld cikkek
- Életmentés Borsodban: egy sziklán lógott a 85 éves nő, amikor megtalálták
- Karácsony Gergely: csütörtöktől megnyitják a Hajógyári-szigetet és a Római-partot
- Nemsokára döntés születhet a korrupciós üggyel vádolt államtitkár perében
- Keresi a rendőrség a nyíregyházi taperolót
- Tarjányi Péter: A Nyugat azt szeretné, hogy Izrael nyerjen, de Ukrajnánál már nem ez a helyzet
Dunakeszin a révet már elérte a víz, így a Rév utca végét le is kellett zárni, a hajókikötő mellett található Rév Büfé viszont nem zárja be kapuit, hiába öntötte el a Duna az étterem alsó szintjét, ahol korábban egy fagyizó állt.
Az étterem üzletvezetője elmondta, sokan járnak hozzájuk az áradás miatt.
Hiába emelkedik a vízszint, nem zár be az étterem
„A teraszról jó kilátás nyílik a Dunára, valamint a katasztrófavédelem folyón közlekedő hajóira, ami sokak számára látványosság” – fogalmazott az Index kérdésére az üzletvezető, aki elmondta, nem számítanak arra, hogy be kell majd zárniuk, mivel a 2013-as árvíz is csak az étterem lépcsőjének legfelső fokát érte el, az idei vízszint pedig valamivel alacsonyabb lesz az előrejelzések szerint.
Az üzletvezető helyi lakos, így személyes tapasztalata van arról, milyen problémákat okoz a magas vízállás a parthoz közel lakó dunakeszieknek.
Dunakeszin nagyon összetartó közösség alakult ki, így sokan mennek önként segíteni az árvíz által érintett lakosoknak
– mondta, majd kifejtette, hogy az elmúlt években sokat javult az árvízvédelem a településen és az önkormányzat is segít a védekezésben.
A rendőrség üzent a katasztrófaturistáknak
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra kéri az embereket, hogy ne akadályozzák bámészkodással, fotózkodással az árvízi védekezésben dolgozók munkáját.
Ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem saját testi épségüket is veszélyeztethetik. Az áradó folyó veszélyes, könnyen elsodorhat bárkit
– számolt be róla a police.hu.
„A szakemberek és az önkéntesek megfeszítve dolgoznak a védekezésben. Kérik, hogy az emberek segítsék a munkájukat azzal, hogy ne kelljen nézelődő embereket kerülgetniük. Fotózkodás helyett inkább önkéntes munkájukkal segítsék a védekezést!” – hívta fel az ORFK a figyelmet.
A vízügyi szakemberek szerint a töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomástól, ezért a helyszíneket járművel és gyalogosan is tilos megközelíteni. A lezárt területekre tilos bemenni és ott parkolni, mert vagy máris elborította őket a víz, vagy hamarosan el fogja.
Kisorosziban drámai a helyzet, Szentendrén egy strand már víz alatt van
Az Index több helyszínről is riporttal jelentkezett szerdán a Duna mellől.
„Ez az a pont, amelyet órákon belül lezárunk, onnantól a település csak légi és vízi úton lesz megközelíthető” – mondta az Indexnek Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere azon az útszakaszon állva, ahol a Duna egyelőre csak az aszfalt alatt ömlik át a mezőgazdasági területre, de az áteresztő kapacitása hamarosan nem lesz elegendő a víz elvezetéséhez. Ez az egyetlen szárazföldi út, amely összeköti Kisoroszit a külvilággal. A helyszíni riport ide kattintva érhető el.
Szentendrén várhatóan szombaton tetőzik az árvíz. A településen már hétfő óta dolgoznak az önkéntesek, hogy megvédjék homokzsákokkal a város azon részeit, amelyeket nem véd a mobil gát. Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere elmondta, az árteret nem tudják megvédeni, azonban a város többi pontja biztonságban lesz. A helyi Postás strand már elesett, többen az autójukban töltik a következő napokat. Helyszíni riportunkról ebben a cikkben olvashat bővebben.
Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.
(Borítókép: Dunakeszi. Fotó: Papajcsik Péter / Index)