Vádat emeltek a szécsényi boltost bántalmazó család tagjai ellen
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A Balassagyarmati Járási Ügyészség hét személy ellen emelt vádat, akik többek között egy szécsényi kereskedőt terrorizáltak – írta sajtóközleményében a Nógrád Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a két nő és egyikük 14 éves fia, valamint további tizennégy családtagjuk – köztük kisgyermekek is – 2023. augusztus 4-én bementek egy szécsényi üzletbe, ahol a 14 éves fiú napszemüvegeket akart elrejteni ruházatában.
A tulajdonos próbálta elvenni tőle az árucikkeket, emiatt dulakodás alakult ki közte és a közben odaérkező családtagok között. Végül sikerült kiterelnie a feldühödött vádlottakat a boltból, azonban odakintről elkezdték feszegetni a bejárati ajtót, megdobálták a kirakatot, és fenyegetések közepette leköpdösték a sértettet.
A testvérpár és két fiatalkorú társuk ezután berontott a helyiségbe, a sértettet a bolt hátsó részébe lökdösték, ütlegelték, és próbálták a földre szorítani. a férfi bántalmazásának egy járókelő vetett véget.
A vádlottak a fentiek mellett Nagylócon és Varsányban is követtek el vagyon elleni bűncselekményeket, feltörtek egy autót, magánlakásba és vegyeskereskedésbe is betörtek, közel 440.000 forint összegű lopási kárt okozva. Két fiatalkorú elkövető Nagylócon nekitámadt egy párnak, a férfit többször is megütötték.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség rablás, csoportosan elkövetett garázdaság, lopás, könnyű testi sértés, valamint – mivel a boltban történt eseményeknek 4 éves gyermekek is tanúi voltak – a három édesanya ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség indítványa a két fiatalkorúval szemben javítóintézeti nevelés, a három nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés mellett foglalkozástól és közügyektől eltiltás, további két vádlottal szemben szintén szabadságvesztés büntetés. Bűnösségük megállapítása esetén együttesen kell viselniük a 600.000 forintos bűnügyi költséget is. A Balassagyarmati Járásbíróság döntését több vádlott letartóztatásban vagy bűnügyi felügyeletben várja.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.