Tizenhárom év után lezárult a Bora Borán fogva tartott magyar nő ügye
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Második alkalommal sem hozott marasztaló döntést S. I. L. ügyében magyar bíróság, ezúttal a Fővárosi Törvényszék tanácsa szüntette meg jogerősen is az eljárást azzal a koreai–japán férfival szemben, akit magyar felesége fogva tartásával és bántalmazásával vádoltak. Szerda reggel egy órán át magyarázta a tanács döntésének hátterét Csákvári Mária tanácselnök, amiből kiderült, hogy
- a Bora Bora-ügyként ismert perben egy külföldi állampolgár részben külföldön elkövetett tetteit kellett vizsgálniuk;
- a tanács a nemzetközi jogra is hivatkozva hozott felmentő ítéletet, mert nem ítélhetnek el valakit olyan ügyben, amiért máshol már megkapta a felmentő vagy a büntető határozatát;
- nem volt ténybeli alapja annak, hogy a francia polinéz hatóságok elfogultak lettek volna a koreai–japán S. I. L.-lel szemben;
- az immáron kamasz fiú nemcsak magyar, hanem vegyes identitású is;
- kiskorú veszélyeztetésének ügyében azonban felmentette a bíróság;
- kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani a férfi bűnösségét a bizonyítékok alapján;
- mind a két fél a válásuk alatt feljelentette egymást, miután komoly konfliktusuk lett a vagyonmegosztás és a gyermekfelügyelet kérdésében.
A vádlottak padja ismét üresen maradt, így az indoklást a férfi nem hallgathatta meg. A legutóbbi tárgyaláson kiderült, hogy a férfi jelenleg Párizsban él, ő neveli a fiút, míg volt felesége, Patrícia Bora Borán maradt. A szerdai tárgyaláson ő sem vett részt, csupán szülei hallgatták végig a kimerítő indoklást.
Az ítélet ezzel jogerőre emelkedett, ellene már egyik fél sem nyújthat be fellebbezést.
A Fővárosi Főügyészség várja az írásban indokolt végzést, és vizsgálja, hogy van-e lehetősége rendkívüli perorvoslat benyújtására,
mondta megkeresésünkre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Korábban is felmentették a vád alól
Első fokon – bizonyítottság hiányában – a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság korábban már felmentette S. I. L.-t, akit többek között erőszakos közösülés bűntettével vádolt az ügyészség.
A bírósági iratok szerint a vádlott és a sértett 2007 februárjában New Yorkban ismerkedett meg egymással, majd 2008 júniusában Párizsban kötöttek házasságot. Később Tokióban telepedtek le, ahol 2009-ben megszületett közös gyermekük.
A vádirat szerint a férfi több alkalommal, többféle módon bántalmazta feleségét, annak terhessége idején, majd később kiskorú gyermekük jelenlétében is. A házaspár kapcsolatuk megmentése céljából a férfi javaslatára Bora Borára utazott, ahol azonban a férj ismét erőszakosan lépett fel a feleségével szemben. A nő és a gyermekük útlevelét is elrejtette, így ők nem tudták elhagyni az országot, ott-tartózkodásuk alatt pedig tovább folytatódtak a bántalmazások, a rendszeres megalázások.
A bíróság a hosszan elhúzódó bizonyítási eljárás végén felmentette a férfit, az indoklás szerint azért, mert az ellentmondásos bizonyítékok miatt nem lehetett megállapítani a bűnösségét. Az ítélet nem vált jogerőssé, mivel az ügyészség fellebbezett, a mostani, másodfokú ítélet azonban lezárta az ügyet.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.