Orbán Viktor látványos cserét hajtott végre
Mindössze öt hónapig élt a korábbi, feltehetően stúdióban, profi körülmények között készült profilkép pályafutása Orbán Viktor Facebook-oldalán. A miniszterelnök, aki az elmúlt napokban főként az árvízi védekezésről szóló bejegyzésekkel jelentkezett közösségi oldalain, most ehhez passzolóbb fotót választott, szerda délelőtt lecserélte profilképét.
A korábbi, beállított profilképet sokkal hétköznapibb fényképre cserélte, amelyen még az is látszik, hogy a kormányfő igencsak elfáradhatott az elmúlt hetek, napok küzdelmeiben. Bár magabiztosan mosolyog a képen – ezúttal nyakkendőt sem kötött, egyszerű ingben és zakóban pózol –, szemei és tartása is inkább fáradtságról árulkodnak.
Feltehetően az üzenet át is ment a követőinek, hiszen alig két óra alatt több mint 30 ezer lájkot kapott rá a miniszterelnök, aki az elmúlt napokban fontos mérföldkövet is átlépett: 1,3 millió fölé nőtt a követőtábora a legnagyobb közösségi oldalon.
Érdekesség, de Orbán egyelőre csak a Facebookon cserélt képet, az Instagramon és a TikTokon napszemüveges, lazább fotót használ – feltehetően a fiatalabb generáció megszólításának érdekében –, az X-en pedig a hivatalos profilképet.