Fontos levelet kapott Lázár János, de más azonnal megválaszolta
További Belföld cikkek
- Ütköznek a vélemények: másként látja Till Tamás ügyének elévülését az ELTE két tanszékvezető professzora
- Összehívta a magyar sajtót Orbán Viktor, jönnek a bejelentések
- Csak kilépő irányba használható az egyik közúti határátkelőhely
- Fél mázsa kábítószert találtak a budapesti reptéren, videón a kapás
- Elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, aki egy ötgyermekes családra akarta rágyújtani a házat
A városaink az eddiginél is sokkal autóközpontúbbá tételét írja elő Lázár János új kormányrendelete, melyet most bocsátottak „társadalmi egyeztetésre” hét nap alatt – írta legfrissebb Facebook-posztjában Vitézy Dávid, korábbi főpolgármester-jelölt. Szerinte a szakmai szervezetek már nyáron szóvá tették, hogy rossz és káros a tervezet, de a javaslataikból semmit nem vett figyelembe a szaktárca.
Majd néhány „abszurd” problémát is kifejtetett:
- nem lehet szociális bérlakást építeni lakásonként egy garázs nélkül, és ettől az eddigiekkel ellentétben az önkormányzatok sem térhetnek el;
- még egy metróállomás mellett is kötelező lesz parkolót építeni a lakásokhoz, ezzel megdrágítják a lakásépítést akár 10 millió forinttal is, és azokkal is kifizettetik az autós életmód árát, akik nem autóznak;
- nem lehet kocsmát sem nyitni parkoló nélkül, a fogyasztótér minden 10 négyzetmétere után kell parkoló, beleértve a kerthelyiség területét is – miközben tilos inni és egyúttal vezetni;
- Vitézy Dávid kedvence: mostantól hajléktalanszállóhoz is kell kötelező parkoló, minden 30 ágyanként egy, de idősek otthonát sem lehet létesíteni, 10 ágyanként kell egy parkoló, ha valaki hotelt épít, két szobánként kell egy parkolóhelyet létesítenie – miközben a turisták túlnyomó többsége autó nélkül érkezik Magyarországra;
- egy új egyetemi épület esetén minden 20, míg egy bölcsőde vagy óvoda esetén minden 30 négyzetméterenként kell egy parkoló, kulturális intézményben 5 székenként – ezzel számos helyszínen ellehetetlenítve ilyen funkciók létesítését;
- irodaház esetén minden 20 négyzetméterenként – tehát egy nagyobb irodaház esetén több ezer parkolóhely is kellhet, még akkor is, ha jó tömegközlekedés mellé épül.
Vitézy Dávid szerint ezektől a szabályoktól a jövőben az önkormányzatok nem térhetnek el, csak Lázár János állami főépítész különengedélyével. „Amihez semmilyen szempontot nem rendel a jogszabály, annak ad majd engedélyt, akinek épp kedve van” – fogalmazott posztjában.
Ez csak néhány példa, de jól látható belőle, mennyire irreális, valójában a városaink élhetőségét roncsoló, a városi autózást ösztönző, a vibráló, belvárosias, élhető belvárosok létrejöttét ellehetetlenítő, viszont a lakhatási és a klímaválságot súlyosbító, retrográd javaslat ez. Jó ha látjuk: sokkal nagyobb fék ez például a megfizethető lakásépítés előtt, mint a nyilvánosságban agyontárgyalt Airbnb-probléma.
Majd kiemelte, a szabályozás ma már világszerte az ellenkező irányba megy, nem minimumokat írnak elő, hanem maximumokat. Londonban például kifejezetten maximumalapú szabályozás van hatályban immár közel egy évtizede, minden kerületközpontban és a teljes belvárosban nullában maximalizálva az építhető parkolók számát. „De ha ennyire nem is vagyunk szigorúak, nyugodtan a piaci keresletre bízhatnánk a kérdést a kötelező minimumok előírása helyett.”
Posztját úgy zárta, hogy „a részletes szakmai véleményemet a mai napon elküldtem Lázár Jánosnak – de sok reményem nincs, hisz a szakmai szervezetek, így a Magyar Urbanisztikai Társaság hasonló tartalmú véleményét két hónapja megkapta, és semmit nem vett figyelembe belőle az Építési és Közlekedési Minisztérium.”
„Teljes ferdítés és tárgyi tévedés”
Később Lánszki Regő országos főépítész közleményben reagált Vitézy Dávid írására. „Érthető, hogy valaki, aki egész életében közlekedéssel foglalkozott, elvész az építésügyi szabályokban. Csak akkor nem érdemes róla nyilatkozni.” Majd az országos főépítész kiemelte,
a januártól életbe lépő szabályozás nemhogy több, hanem jóval kevesebb parkolóhelyet ír elő, és egyedi elbírálásra ad lehetőséget.
Lánszki Regő szerint az eddigi építésügyi rendelet, az OTÉK évtizedek óta mindenhol szigorúan előírta a parkolóhelyek számát, bizony még a hajléktalanszállóknál is. „Most több helyen enyhítettünk a szabályozáson. Ez önmagában már jelentős parkolóhely-csökkenést jelent.”
Ráadásul éppenhogy eddig volt kötelező ezeknek a szabályoknak mindenképp megfelelni, miközben most megadjuk a jogot az önkormányzatoknak, hogy a helyi adottságokat figyelembe véve további könnyítéseket vezethessenek be.
Majd azt is kiemelte, hogy egyedi kérvényre – megfelelő indokkal – akár parkolóhely nélkül is lehet építkezni. Mindezt hónapok óta egyeztetjük az önkormányzatokkal, a beruházókkal és a szakmával. „Teljes ferdítés és tárgyi tévedés ezért Vitézy Dávid e témában jegyzett posztja és minden cikk, amely azt minden forráskritika nélkül átvette.”
Októbertől az építésügy új korszaka kezdődik el az elfogadott A magyar építészetről szóló törvény alapján. Sem a minőségből, sem a racionalitásból nem engedünk, felesleges a zavarkeltés – zárta közleményét Lánszki Regő országos főépítész.