Két és fél év börtönt kért az ügyészség a kisfiút a szolnoki kalandparkban felrúgó karateedzőre
További Belföld cikkek
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
- Orbán Viktor bejelentéseket tesz, majd személyesen válaszol az újságíróknak
Szabadságvesztést indítványoz az ügyészség a nyolcéves kisfiút idén nyáron a szolnoki kalandparkban felrúgó karateedzővel szemben – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség kedden közleményben az MTI-t. A férfi korábban tagadta bűnösségét, mostanra bár elismeri tettét, de vitatja, hogy ezzel megvalósította volna az ügyészség által terhére rótt bűncselekményeket.
A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én még csak kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a karateedzőt, aki azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászórészére. Később azonban szakértői vélemények alapján a kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése mellett maradandó fogyatékossággal járó súlyos testi sértés kísérletének bűntettével is meggyanúsították.
Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője közölte a 24.hu-val, hogy vádat emeltek az 56 éves edzővel szemben,
az ügyészség két és fél év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfira védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt,
arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyalás jogáról is.
Az ügyészség továbbá indítványozta, hogy a bíróság a férfit véglegesen tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amely során 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
„Hisztizzél, ahogy a kislányok szoktak”
A vádirat szerint a vádlott a gyermektábor vezetőjeként négy gyermekfelügyelővel együtt július 11-én a szolnoki kalandparkban 38 gyermeket táboroztatott. A sértett kisfiú egy gyermektársával összeveszett, majd a földre ülve sírt. A férfi felszólította, hogy hagyja abba a sírást. Miután a gyermek ennek nem tett eleget, a hóna alá nyúlva felállította és a közelben lévő futópálya közepére kísérte azért, hogy megfenyítse.
A küzdősportban jártas vádlott kézzel megfogta a gyermek vállát, a föld felé tolta, és a fiú lábait hátulról, nagy erővel kirúgta. A fiú az egyensúlyát elveszítve a levegőben megpördült, és előbb a bal kezét, majd a fejét a futópályába ütötte, ahonnan kissé visszapattant, végül a bal oldalára esett.
Ezután a gyermek sírva, a futópályán fekve maradt, míg a vádlott tőle ellépett, és azt a kijelentést tette, hogy „hisztizzél, hisztizzél, ahogy a kislányok szoktak”, majd kézzel a futópályáról álló helyzetbe rántotta. Az edző egy vizespalackkal a síró gyermekhez lépett, és a vizet több alkalommal a kisfiú arcába locsolta, miközben azt mondta: „Mi van, kislány vagy? Sírjál!”, majd a fejét hátrahajtva arra is vizet öntött. Ezt látták a táborban részt vevő gyerekek is.
A vádlott a cselekményével veszélyeztette a kiskorú érzelmi fejlődését. Továbbá az ő és a gyermek testi adottságai közötti különbségekre, valamint a bántalmazás módjára figyelemmel fennállt a maradandó fogyatékosságot okozó sérülés reális lehetősége is – közölte az ügyészség az MTI beszámolója szerint.
Bocsánatot kért, majd tagadta bűnösségét
A. Tibor július 17-én, az egyesülete honlapján közzétett közleményében kért bocsánatot a történtek miatt. A férfi a szülőktől személyesen tervezett bocsánatot kérni, azonban a kisfiú anyukája nemrég azt mondta, hogy ez még nem történt meg, hozzátéve, hogy ennyi idő elteltével már nincs is szükség rá.
Később az ügyészség arról számolt be, hogy az 56 éves karateedző nem ismerte el a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során. „Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka” – fogalmazott az ügyész.
Mostanra – bár tettét elismeri – nem ért egyet az ügyészség állításával.
A gyanúsított a cselekmény elkövetését ugyan elismeri, de vitatja, hogy ezzel megvalósította volna az ügyészség által terhére rótt bűncselekményeket. A terhelt és a védője álláspontja szerint ez a cselekmény csak garázdaságnak minősül
– mondta az ügyész a 24.hu megkeresésére.
A Magyar Karate Szakszövetség a történtek után végleg eltiltotta a karateoktatástól A. Tibort, az edző egyesületét, a Yakuzák Sportegyesületet pedig kizárták a szervezetből. Az edzőt megfosztották a díjaitól, és a fekete övet sem viselheti tovább.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.