MÁV-vezérigazgató: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Magyar Vasút 2024 konferencián mondott felszólalásában arról beszélt, hogy olyan ígéretet kell tenniük az utasok felé, amelyet be tudnak tartani, ha pedig nem sikerül, vállalniuk kell a felelősséget – írja a HVG.
A vezérigazgató szerint a késés egy nem teljesített ígéret. „A menetrendszerűség egyre nagyobb problémát jelent, és ez nemcsak a vállalat számára kellemetlen, hanem utasaink számára is frusztráló” – mondta Hegyi Zsolt.
A vezérigazgató azt is vázolta, hogy milyen terveik vannak a MÁV-nak a helyzet kezelésére. „Nagyon komoly változásokra készülünk” – fogalmazott, és elismerte, hogy a vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért.
Elmondása szerint egy adatelemzési folyamattal kezdték, ami feltárja az okokat, ebből pedig levonják a tanulságokat. Bár az elővárosi vonalak esetében a késési statisztikák fokozatosan javulnak, a helyzet még mindig nem kielégítő.
Szeptemberben a vonatok 75 százaléka érkezett meg időben, ami ugyan jelentős előrelépés az előző hónaphoz képest, de még mindig alatta marad a kívánt 90 százalékos célnak – tette hozzá.
A járműbeszerzések mellett az állami vállalat jelenleg a meglévő járműpark folyamatos karbantartásával próbálja biztosítani a szolgáltatások működését. A járműfejlesztés 0. pontja: minden hadra fogható járművet pályára kell küldeni a meglévő állományból.
Jelentős cél a pályafelújítás
A beszerzések mellett a MÁV másik jelentős célja a pályainfrastruktúra felújítása. A pályafelújításokat illetően Hegyi Zsolt konkrétum gyanánt csak azt említette, hogy az Európai Beruházási Bank által finanszírozott 2 milliárd eurós projekt részeként 119 kilométeren hajtanak végre a lassú jelzéseket felszámoló fejlesztéseket.
Általánosságban komplex fejlesztések várhatóak a vonalszakaszokon, amelyek javítani fogják a menetrendszerűséget, és növelik az utasok elégedettségét
– fogalmazott a vezérigazgató.
A járműbeszerzés különösen bonyolult kérdés, új mozdonyokra és kocsikra égető szükség lenne, de azok beszerzésére nincs forrás, ráadásul egy beszerzés többéves procedúra. Mint írják, a MÁV jelenleg legfeljebb néhány használt mozdonyt tud vásárolni vagy lízingelni. A gördülőállomány jelentős része vészesen elöregedett, kérdés, hogy a bőven selejtérett járművek meddig tarthatók működőképes állapotban – állapította meg a HVG.
(Borítókép: Hegyi Zsolt 2023. április 28-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)