HÉV-járatritkítás: botrányos üzengetés után káosz Lázár János tárcájánál

További Belföld cikkek
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
- „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
- „Ment kicsit a gyomorszorítás, hogy Tamás Ervin a Népszabadság harmadik oldalán éppen kit küldött el a f*szba”
- Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
- Felkavaró videó: a zebrán ütötték el az anyukát és két gyermekét Fonyódon
A HVG tette közzé először azt a hivatalos e-mail-részletet, amely szerint a MÁV–HÉV Zrt. az új menetrendi évben a rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonategységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé az iskolaidőszaki hétköznapokon, ezért a ráckevei H6-os HÉV-en 18 százalékos, a gödöllői H8-ason 13-23 százalékos, míg a csepeli H7-es vonalon 12 százalékos férőhelycsökkenést okozna az állami fenntartó.
Ez Vitézy Dávid fővárosi képviselő, közlekedési szakember szerint elfogadhatatlan, de a BKK és a főváros is hevesen bírálta a kapacitásszűkítési tervet. A volt főpolgármester-jelölt szerint a járatritkítás megvalósulása ellen mindent el kell követni, ezért kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának rendkívüli ülésének összehívását is. „Lázár Jánosnak a hazai kötöttpályás közlekedés módszeres leépítése és a HÉV-ek ritkítása helyett azonnal intézkednie kellene a HÉV-projektek újraindítása és a járműbeszerzések érdekében” – véleményezte, hozzátéve, hogy az elsődleges felelősség a kormányt és Lázár János építési és közlekedési minisztert terheli, amelyre reagálva a miniszter azonban azt írta a Facebookon, hogy
az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban.
Vitézy elejét venné, Lázár szerint kanyarban sincsenek a ritkítások
A HÉV-járatritkítás ügyére szinte egy napon belül minden érintett fél reagált. Előbb kedden Vitézy Dávid tényként közölte a HVG írására hivatkozva, hogy „hajmeresztő tervvel állt elő Lázár János: jelentősen ritkítaná a Budapestre közlekedő HÉV-eket, annak ellenére, hogy ingázók százezrei használják ezeket a vonalakat”. Vitézy Dávid megjelölte a felelősöket is, mint írta az elsődleges felelősség a kormányt és Lázár János építési és közlekedési minisztert terheli, mert szerinte a szaktárca már két éve semmilyen lépést nem tett a HÉV-ek cseréje érdekében, a korábbi visszavont járműtendert nem indították újra, sőt, a korábbi uniós forrásokat is kihúzták a beszerzés mögül. De felvezette Tarlós István felelősségét is, „aki 2016-ban átadta a HÉV-eket az államnak anélkül, hogy világos, számonkérhető garanciákat kapott volna a Főváros a vonalak fejlesztésére”. Felelősnek tartja továbbá Karácsony Gergelyt is, mivel szerinte a 2024 elején Lázár Jánossal kötött új tarifamegállapodásban Budapest elveszítette a megrendelői jogait.
Lázár János szintén a közösségi oldalán reagált indulatos posztjában, amely személyeskedésbe csapott át.
Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is
– kezdte, majd hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem döntött járatritkításról sem a minisztérium, sem a MÁV vezetésében senki. „Minden más állítás nettó hazugság” – hangsúlyozta a miniszter.
A jövőben a közlekedési kormányzat sehol és semmiről nem kíván Vitézy települési képviselővel egyeztetni. Aki ugyanis a hazugságokban az élen jár; aki elveszítette a főpolgármester-választást, pedig minden segítséget megkapott ahhoz; aki most, a Fidesz után Magyar Péter s*ggét nyalja, nem lehet tárgyaló fél
– jegyezte meg Lázár János.

A személyeskedő üzenetre később Vitézy Dávid úgy reagált, hogy ha ennyire megviseli a miniszteri munka Lázár János idegeit, akkor inkább hagyja abba, vagy fogyasszon hársfából készült teát.
Karácsony Gergely hallani sem akar járatritkításokról
Karácsony Gergely a HÉV járatritkításairól szóló hírek felröppenésének napján reagált a Facebook-oldalán, azt írta, hogy mindez Budapest számára teljesen elfogadhatatlan.
Az állam működésképtelenségének a budapestiek nem lehetnek kárvallottjai
– emelte ki bejegyzésében. A főpolgármester hozzátette, hogy évek óta kongatják a vészharangot, hiszen számukra régóta világos, ha az állami fenntartású MÁV–HÉV nem szerez be új járműveket, vagy nem pörgeti fel a felújítást, akkor ellehetetlenülhet a közlekedés Budapest külső kerületeiben és egy sor agglomerációs településen is. „A MÁV–HÉV-et üzemeltető állam gyakorlatilag azt várja tőlünk, hogy válasszunk: a csepeliek, a soroksáriak, vagy épp a cinkotaiak közlekedését áldozzuk fel pusztán azért, mert ők nem végzik rendesen a feladatukat. A válasz nyilvánvaló: egyiket sem!” – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
A főpolgármester azt is leírta, hogy szerinte az intézkedés „az utasoknak hosszabb várakozást, tumultust, rosszabb minőségű szolgáltatást, majd nyilvánvalóan az autós forgalom növekedését, több dugót, rosszabb levegőt eredményezne”. Karácsony Gergely osztotta Vitézy Dávid véleményét abban, miszerint a „MÁV–HÉV hagyta lerohadni az egyébként is régen cserére érett vonatokat”, miközben a főváros alacsony padlósra cserélte az összes budapesti buszt, új trolikat szerzett be, sőt, épp a napokban is érkezett egy új CAF villamos is – sorolta.
„Mi tesszük a dolgunkat, itt az ideje, hogy ők is tegyék!” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.
A főpolgármester egy későbbi posztjában Lázár János és Vitézy Dávid közösségi médiában kirobbant vitáját személyeskedésnek nevezte, és közölte, hogy a főváros nem járul hozzá a járatritkításokhoz.
Lázár János állításával szemben a MÁV-HÉV valóban a HÉV járatok radikális csökkentésére tett javaslatot. És Vitézy Dávid állításával szemben, a főváros nem mondott le arról a jogáról, hogy az egyetértése nélkül ne lehessen csökkenteni a járatok számát a HÉV-eken
– húzta alá.

MÁV: fogynak a HÉV-járművek, döntés nincs
Mindeközben az InfoRádió-ban Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója elismerte, hogy a HÉV-járművek fogynak, mert elérik a kritikus életkort, ami után már nem tudják őket üzemeltetni. Hozzátette, hogy kevesebb járművel fognak dolgozni minden bizonnyal 2025-ben, mint 2024-ben, és ennek a menetrendre is lehetnek hatásai. Elmondta azt is, hogy egyelőre a lehetséges megoldásokat gyűjtötték össze és küldték el a BKK-nak, de végleges döntés még nem született.
Hegyi Zsolt kérte a javaslat kidolgozóitól, hogy olyan változásokat vizsgáljanak, melyek nem érintik a csúcsidőszakokat. A javaslatokat az utasszámlálás adatai alapján készítették el, és ott avatkoznak be, ahol az utasforgalom ezt megengedi.
Az új menetrendről a jogszabályban meghatározott időpontban, tehát a december közepi menetrendváltás előtt legalább két héttel fognak az utasok tájékoztatást kapni, addig a szükséges egyeztetések és döntések meg fognak születni
– mondta Hegyi Zsolt. Azt is megjegyezte, hogy a járatritkítások átmeneti megoldást jelenthetnek, és hosszú távon csak a teljes járműcsere segít.
A MÁV–HÉV Zrt. hivatalos közleményt is küldött az Indexnek kedden, amelyben azt írták, „sajnálják, hogy a HÉV is a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos politikai viták része lett”, mert ez felesleges aggodalmat kelthet az utasaikban.
Járműhiány van, döntés még nincs. A régi járművek karbantartását az alkatrészhiány, az új járművek beszerzését pedig az uniós forrásokkal kapcsolatos politikai vita hátráltatja. A helyzet kezelésére olyan megoldást keresünk, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti
– idézte a közlemény Hegyi Zsoltot.
(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.
48 perce
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
2 órája
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött
Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.
február 27., 06:13
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
6 órája
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
7 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
8 órája
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
2 órája
- Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél
Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.
február 27., 16:11
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
12 órája
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.
február 27., 13:53
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55