Rendőrökre támadtak az őrjöngő, erőszakos nők, elfogták őket
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
Két olyan esetről is beszámolt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), amikor őrjöngve és erőszakosan hivatalos személyt támadtak meg fiatal nők. Egyiküknek még az életét is megmentették, ennek ellenére sikoltozva, káromkodva támadt a mentősökre és a rendőrökre.
A szolgálat a védett állomány sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt körözött személyek felkutatásában és elfogásában működik közre. Folyamatosan figyelemmel kíséri a korábban elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekményeket, és azokban az esetekben, amikor a gyanúsított tartózkodási helye ismeretlen, a védelmi tisztek a rendelkezésre álló eszközök segítségével azonosítják be az illető hollétét.
Káromkodott és a mentősökre támadt a megmentett nő
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának rendőrei a Dunából mentettek ki egy akkor 18 éves nőt 2019. május 22-én. A nő többször elájult miután kiemelték a vízből, ezért mentőt hívtak hozzá. A mentőben azonban már sikoltozni, káromkodni kezdett, és rátámadt a mentősökre és a rendőrökre.
A fiatal nő ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás, azonban ő a büntetőeljárást folytató Fővárosi Nyomozó Ügyészséggel nem működött együtt, így idén júliusban elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az NVSZ védelmi tisztjei a nő tartózkodási helyét beazonosították, majd október 2-án a Készenléti Rendőrség munkatársaival Budapesten elfogták.
A másik esetről azt írta az NVSZ, hogy 2022 januárjában egy akkor 27 éves nő egy kiskunmajsai étteremben bódult állapotban őrjöngött, a vendégeket és a személyzetet is zaklatta, ezért rendőri intézkedést kértek. A nő a kiérkező rendőröknek nem volt hajlandó igazolni magát, rájuk támadt és szidalmazta őket, ezért előállították. Vele szemben szintén hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás, de ő sem volt együttműködő a hatóságokkal, ezért a Kiskunhalasi Járásbíróság elrendelte a körözését. Az NVSZ védelmi tisztjei a Készenléti Rendőrség munkatársaival október 7-én Kiskunhalason fogták el.