Dömötör Csaba szerint az EP hamarosan döntést hoz Magyar Péterrel kapcsolatban

DBOGI20241009081
2024.10.13. 17:08
Dömötör Csaba a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kijelentette, hogy szerinte a magyar elnökségről szóló vitának indult, de jelölőgyűlés lett az Európai Parlament (EP) szerdai üléséből. A Fidesz európai parlamenti képviselője arról is beszélt, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke mentelmi jogának ügyével kapcsolatban a következő hetekben dönt az Európai Parlament.

„Messze még a választás, de a brüsszeli elit már most jelezte, hogy egy másik, az elvárásokhoz jobban igazodó kormányt szeretne Magyarországon. Olyat, amelyik kérdés nélkül igazodik a liberális fősodorhoz, amelyik hajlandó tovább támogatni a háborút, és nem ragaszkodik a határvédelemhez” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy Magyar Péter EP-képviselő, a Tisza Párt elnöke állva tapsolással fogadta el a jelölést, és azzal, hogy „végtelen monotonitással mószerolta a saját országát az Európai Parlament teljes plénuma előtt”.

„Ha valakinek esetleg hiányzott volna a Momentum országellenes politikája az Európai Parlamentben, a Tisza Párttal most újra megkap mindent extra kiszerelésben” – mondta Dömötör Csaba. Kiemelte, fontos tanulsága a vitának, hogy a brüsszeli elit nem akar az EU nyilvánossága előtt a válság jeleiről beszélni, hiába gyengül a versenyképesség, stagnál az európai gazdaság, „omlik össze a szemünk láttára” a schengeni egyezmény, erről nem akarnak vitát folytatni, mert kiderülne, hogy az ő döntéseik vezettek ide.

Úgy adnának újabb 35 milliárd eurót az ukrajnai háborúra, hogy egyre inkább látszanak a lyukak az EU költségvetésében, miközben a korábban felvett gigahitel részleteit is kell törleszteni. Az EU már két éve finanszírozza a háborút, és még nem látszik, hogy ennek hol a vége, mint ahogy az sem, hogy ezért ki vállalja a felelősséget

– fűzte hozzá.

Úgy vélekedett, hogy az EU meghatározó vezetői a legalapvetőbb tiszteletet sem adják meg Magyarországnak. „A hangnem, amióta a Fidesz–KDNP-kormány hivatalban van, ilyen. 2010-ben a médiatörvény vitájában már hasonló vádakat hallottunk” – mondta.

A képviselő közölte, tanulság az is, hogy olyanok oktatnak demokráciából, akik elfojtják azt, erővel próbálják kiszorítani az újjászülető jobboldalt az EP döntéshozatalából. A Patrióták Európáért frakciót, amely a harmadik legnagyobb képviselőcsoport az EP-ben, egyszerűen kizárják a vezető tisztségekből. Mint fogalmazott, ha ezt itthon megcsinálnánk, politikai értelemben már felnégyeltek volna minket az Európai Parlamentben, ott viszont ez szokásos ügymenet.

Várják az EP válaszát Magyar Péterről

Dömötör Csabát arról is kérdezték, hogy kezdeményezte Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselőjének visszahívását az EP alkotmányügyi bizottságának alelnöki tisztségéből, miután a közmédia elleni tüntetésen Hitler tanítványainak nevezte az MTVA munkatársait. Elmondta, azért fordultak az EP elnökéhez, mert a politikai vitákba „nem fér bele” Adolf Hitler idézése. Az ilyen idézetek szerinte napi politikai célokra való felhasználása relativizálhatja a náci birodalom rémtetteit.

„Kíváncsian várjuk a parlament elnökének válaszát, és csak reméljük, hogy sem ebben, sem mentelmi jogának ügyében nem adnak politikai mentőövet Magyar Péternek.” Felidézte azt is, az EP elnöke a napokban bejelentette, hogy a szakbizottsághoz utalja Magyar Péter mentelmi jogának ügyét. Mint mondta, ott arról van szó, hogy miközben Magyar Péter megszüntette volna a mentelmi jogot, most egy közvádas bűncselekmény esetében amögé bújik.

Az EP döntése a következő hetekben várható. 

A fideszes politikus kifejtette, Magyar Péter rossz gyakorlatot folytat. „A DK részéről voltak hasonló, fenyegető nyilatkozatok, a Momentum egy szerkesztőségbe tört be. Magyar Péter ennél messzebb megy, nem csak minősít újságírókat, ennél erőszakosabb hangnemet használ, azonnal bárkire ráaggatja a propagandista jelzőt, aki nem biztosítja a támogatásáról. Egészen érdekes felfogása ez a véleménynyilvánítás szabadságának és a sajtószabadságnak.”

Megjegyezte, érdekes, ahogy azok az újságíró-szervezetek, amelyek sok évvel ezelőtt „minden falevélrezdülésre” azonnal közleményeket adtak ki, bár lenne lehetőségük a cselekvésre, nem tiltakoznak.

(Borítókép: Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője Strasbourgban 2024. október 9-én. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)