Harmadszor is elkaszálták a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A Fővárosi Törvényszék a mai napon harmadszor is megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét. A háromfős tanácsban döntő bíróság megállapította, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jogszabálysértő módon minősítette katonai célúvá a civilek és a XI. kerületi önkormányzat által is támadott, a Hamzsabégi utat és a Rákóczi hidat is érintő beruházást.
Kreitler-Sas Máté, az LMP kerületi képviselője lapunknak azt mondta, nem jött be az ÉKM trükkje, amivel meg kívánták akadályozni az építkezés bírósági leállítását.
Mint mondta, katonai célúvá minősített beruházások esetében egyedül a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal járhat el, egy ilyen eljárás során pedig nem alkalmazható az azonnali jogvédelem, amellyel egyébként korábban élt is Újbuda Önkormányzata.
Az eddig okozott környezeti károkat már nem lehet semmissé tenni, azonban a mai napon meghozott jogerős ítélet szerint az építkezést azonnal fel kell függeszteni. A bíróság arról is döntött, hogy a környezetvédelmi engedélyről nem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, hanem a Pest Megyei Kormányhivatal folytathatja le az eljárást.
Október 5-én Lázár János miniszter még optimistán nyilatkozott a projektről. Közösségi oldalának bejegyzése szerint: „A 364 milliárd forintos beruházás részeként nő a forgalmi kapacitás Ferencváros és Kelenföld állomások között, és két új vasúti megállóhelyet is létrehozunk a Közvágóhíd és Nádorkert térségében. A Magyarország keleti és nyugati fele közötti legfontosabb vasúti kapcsolat kiépítésével az egész régió közösségi közlekedését tesszük jobbá.” Azt is írta, hogy a beruházás nemzetgazdasági érdek, a környéken élők nyugalma viszont emberi jog, ezért az a helyiekkel történő szoros egyeztetések mellett zajlik.
Cikkünk megjelenése után a szaktárca így kommentálta a döntést:
„Ma a bíróság a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyének ügyében új eljárás lefolytatását rendelte el. Folyamatosan tárgyalunk a beruházás környékén élő civilekkel, sok mindenben közeledtek már az álláspontjaink. Egy felülvizsgálati kérelem után a bíróságot is meggyőzzük majd! Az ország honvédelmi képességének fejlesztése nem lehet jogértelmezés vagy jogvita tárgya. Ez stratégiai kérdés!”
Ez a projekt azonban most egy időre ismét leáll.