Kiss Ambrus: A főpolgármester joga közvetlen helyettesét megnevezni

2024.10.20. 19:15
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, hogy a kerületekben és más településeken el szokták fogadni, hogy a polgármester maga jelölje ki helyettesét. Kiss Ambrus a főváros anyagi helyzetéről és a Tisza Párt közgyűlésben betöltött szerepéről is beszélt.

Kiss Ambrust a Magyar Nemzet kérdezte arról, hogy Karácsony Gergely miért őt szeretné továbbra is helyettesének, mikor a közgyűlésben ebben nincs egyetértés, a Tisza Párt szerint Vitézy Dávid alkalmasabb lenne a pozícióra. Arra is kitértek, hogy hogyan látja, az új felállás miként hat a főváros működtetésére, kiegyensúlyozott lehet-e a költségvetés, teret enged-e Budapest a zöldmozgalmaknak az autósforgalom csökkentése érdekében. 

Kiss Ambrus az interjúban többek között arról beszélt, hogy:

  • Egyelőre nem tudja megjósolni, hogy miként fog alakulni a közgyűlés munkája, Tarlós István szavaival élve ugyanakkor úgy fogalmazott: a közvetlenül megválasztott főpolgármesternek joga van a helyettesét megnevezni, neki erre nincsen ráhatása, csak annyiban, hogy elfogadja-e a megbízást, ha rá esik a választás. 
  • Nem látja okát annak, hogy miért ne tölthetné ki a 2029-ig szóló mandátumát a Fővárosi Közgyűlés. „Nem ugyanaz a logika az önkormányzatok világában, mint a parlamentben” – emelte ki. Meglátása szerint Karácsony Gergely képes lesz ügyek mentén többséget teremteni, annak ellenére, hogy az alakuló ülésen sem a főpolgármester személyében, sem a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) illetően nem sikerült egyezségre jutni a közgyűlésben. 
  • Arról sikerült dönteniük, hogy a hajléktalanellátó rendszer kapcsán mit tudnak tenni, ha szükségessé válik a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Egyesület intézményeinek átvétele.
  • A költségvetés elfogadását kulcskérdésnek nevezte, máskülönben a főváros működése bénulhat meg, erre a jogszabályok szerint februárig van lehetőségük. Kiss Ambrus szerint ugyanakkor indokolt lenne ennek megtárgyalását előbbre hozni, az országos költségvetés nyilvánosságra hozatala után. 
  • A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója ugyanakkor kiemelte, az idei költségvetés tarthatónak látszik, mind a bevételi, „mind pedig a kiadási oldal kockázatai előreláthatólag kezelhetők ebben az évben”. Az iparűzési adó várhatóan a tervszámot fogja hozni, viszont a szolidaritási hozzájárulás 75,5 milliárd forintot fog elvinni. A közösségi közlekedés működtetése nagyjából 160 milliárd forintba kerül.
  • A politikus szerint a mostani közgyűlés abban a tekintetben is más, hogy nem polgármesterek a tisztségviselőik. A Tisza képviselői pedig jelezték, hogy új szemléletet kívánnak behozni a közgyűlésbe, de a HÉV járatcsökkentését a DK-val és a Podmaniczky Mozgalommal közösen elutasították.
  • Mint megemlítette, az Egészséges utcák program megvalósítására 24 milliárd forintos támogatás áll rendelkezésre, de például az Erzsébet hídnál a pesti alsó rakpart lezárásával óránként 4500 gépjármű áthaladását gátolnák meg. A pesti oldal kerülő útvonalai a körutak, de jelenleg is modellezések zajlanak, hogy az alsó rakpart bizonyos részeinek lezárása milyen hatással lenne a forgalomra. Mint rámutatott: a budai oldalon erre nincs alternatíva, kivéve, ha a 0-s körgyűrű továbbépülne. 
  • Kiss Ambrus szerint a fővárosi önkormányzat elkötelezett az agglomerációs közlekedés fejlesztése mellett is, mivel a belvárosi autósforgalom ezzel is csökkenthető lenne. A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére a zöld civil szervezetek által összeállított 15 pontos javaslatcsomagot illetően elmondta, először a kerületekkel kell megtárgyalni a parkolás kérdését csakúgy, mint a környezetvédők Budapest autósforgalmának csökkentésére vonatkozó elképzeléseit.