Kétszáz felett száguldozott a rendőrök előtt két nógrádi sofőr

2024.10.22. 11:42
A Nógrád vármegyei rendőrök két száguldozó sofőrt is bemértek a napokban. Az autósok több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel hajtottak a 21-es főúton. A járőrök közel félmilliós bírsággal jutalmazták az akciót.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály egyenruhásai két száguldozó autóst is bemértek a napokban – közölte a police.hu.

A sofőrök a 21-es főúton a megengedett sebességet jelentősen túllépve veszélyeztették saját maguk és mások életét.

Mint írták, a főúton a megengedett 110 kilométer per órás sebesség helyett az egyik sofőr 205 kilométer per órás sebességgel, míg a másik 90 helyett 213 kilométer per órás sebességgel hajtott. 

Az első szabályszegő 210 ezer forintos bírságra és 6 közlekedési előéleti pontra, míg a második sofőr 468 ezer forintos bírságra és 8 közúti közlekedési előéleti pontra számíthat.

Szigorúbb közlekedési szabályokat követelnek az emberek

Mint írtuk, Sallai Nóra balesete után a gyorshajtók elleni szigorúbb szankciókat és a közlekedési szabályok szigorítását követelik az emberek. A színésznő és kisfia szeptember végén tartottak hazafelé egy születésnapi ünnepségről, amikor Alsónémediben balesetet szenvedtek. Egy kereszteződésből kanyarodtak ki balra, amikor nagy sebességgel, 130-cal szaladt beléjük egy BMW-s. A benne ülő két fiatal csupán végtagsérüléseket szenvedett. Sallai Nóra ötéves kisfiát bár újraélesztették a helyszínen, később a kórházban belehalt a sérüléseibe. A színésznő már jobban van, de még mindig válságos az állapota.

A tragédia miatt sokan a gyorshajtók elleni szigorúbb szankciókat és a közlekedési szabályok szigorítását követelik. Kembe Sorel-Arthur, a Jóban Rosszban színésze egy „Lex Sallai Nóra” elnevezésű kezdeményezéssel is előállt.