Kovács Zoltán: Kijelenthető, hogy a Partizán a Tisza Párt politikai érdekeit szolgája ki

ZS 7277
2024.10.23. 18:24
Orbán Viktor miniszterelnök Millenárison tartott 1956-os megemlékezése után adott interjút az Indexnek Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki kifejtette véleményét az Európai Unióról, majd az orosz–ukrán háborúról is, ezt követően pedig elárulta, hogy szerinte a 21 Kutatóközpont által készített közvélemény-kutatást igazából a Tisza Párt rendelte meg, csak a Partizánon keresztül.

Orbán Viktor a Millenárison tartotta az idei 1956-os megemlékezését, amelyet egy családi nappal kötöttek egybe. Az eseményre érkező vendégek szabadon sétálhattak a parkban, a sajtónak azonban nem volt ilyen szerencséje, ugyanis az újságírókat és a fotósokat beterelték egy elzárt területre, ahonnan az ünnepi előadás és a miniszterelnök beszéde alatt nem mehettek ki, csak miután véget értek a hivatalos programok, azután léphettek be a park többi részébe.

Kapcsolódó
A Kutya Párt újra akciózott, és megint üzent Orbán Balázsnak

A Kutya Párt újra akciózott, és megint üzent Orbán Balázsnak

Az Index tudósítása az október 23-i eseményekről.

Ez a felállás nem sok reményt adott arra, hogy bármely kormánypárti politikust megszólítsunk, viszont a színpad mellett, a kordonok mögött megláttuk Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt, aki kérésünkre interjút adott, és segített értelmezni a miniszterelnök beszédét.

Kovács Zoltán: Nem működik demokratikusan az Európai Unió

Orbán Viktor beszédében kitért arra, hogy a magyar egy nagyon nyakas nép, de a bajban összefog, ahogyan azt az árvíz idején is láthattuk, így akkor is összetartanak, amikor meg kell védeni a hazát.

A határokat az illegális bevándorlóktól kell megvédeni, a hazát pedig azoktól kell megvédeni, akik a magyar szuverenitást semmibe véve idegen érdekeket akarnak ráerőltetni Magyarországra

– fogalmazott Kovács Zoltán.

Az államtitkár szerint az Európai Unió működésének alapelve mind politikai, mind jogi értelemben a konszenzus, de vannak olyanok, akik ezt az alapelvet áthágva megpróbálják ráerőszakolni a kormányokra az olyan rossz döntéseket, mint amilyen rossz döntéseket hoznak a migrációs politikában.

Mindenki felszólalt a migrációs politika ellen Lengyelországtól Franciaországig, Görögországtól Németországig. Ez látványosan mutatja, van mitől megvédeni az országot

– jegyezte meg az államtitkár.

Kovács Zoltántól megkérdeztük, mit gondol arról, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozáskor Magyarország elfogadta, hogy amikor a demokratikusan működő Európai Parlament többsége dönt, az alakítja ki a konszenzust, így mi nem szegjük-e meg az alapelveket azzal, hogy ellenállunk.

Bárcsak ez így lenne, bárcsak demokratikusan működne

– reagálta az államtitkár, aki szerint az elmúlt években látható, hogy az Európai Bizottság és más európai szervek egyre nagyobb befolyást szereznek, ezzel egyre jobban eltávolodik az unió attól az alapszövegtől, amelyet Magyarország a csatlakozáskor elfogadott.

Történelmi hazugság párhuzamot vonni ’56 és az ukrajnai háború között

Orbán Viktor beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt 70 évben még soha nem álltunk ennyire közel egy újabb világháborúhoz. Ilyen kiélezett történelmi pillanat pedig ismét feleleveníti Magyarország utolsó fegyveres konfliktusának, 1956-nak az emlékét.

1956 ma azt üzeni a magyaroknak, hogy mindenképpen ki kell állniuk a saját szabadságukért még a túlerővel szemben is, és egészen addig ki kell tartani, amíg az emberi erőfeszítésnek van értelme

– fogalmazott Kovács Zoltán.

Orbán Viktor beszédében kitért arra, hogy az ukrán–orosz konfliktusban a nyugati hatalmak rengeteg pénzt költenek arra, hogy Ukrajna kitartson az oroszokkal szemben. Látszólag ez összecseng azzal, amit az államtitkár mondott, de ő erre a felvetésre közölte, hogy a mostani háborút és a magyar szabadságharcot nem szabad összemosni.

Az ukránok valóban éppen ezt teszik. Azt viszont szeretném tisztázni, hogy párhuzamot vonni ’56 és a mostani háború között történelmi hazugság, a kettőnek ugyanis semmiféle köze nincs egymáshoz

– mondta az államtitkár, majd hozzátette, sem a miniszterelnök, sem az ő politikai közösségük soha nem mondott olyat, hogy az ukránoknak nincs joguk megvédeni magukat, „sőt, ez kötelességük”.

Kovács Zoltán szerint az tény, hogy Oroszország a nemzetközi szerződéseket felrúgva megtámadta Ukrajnát, a nagy kérdés viszont az, mi okozta azt, hogy ez megtörténhetett, mert erről érdemes beszélni, és ebből kell következtetéseket levonni.

A Partizánon keresztül rendelte meg a friss közvélemény-kutatást a Tisza Párt

Szerda reggel látott napvilágot a Partizán megrendelésére, a 21 Kutatóközpont által készített közvélemény-kutatás, amely szerint a biztosan szavazók körében a Tisza Párt két százalékkal megelőzné a Fideszt, ha most hétvégén tartanának választásokat. Az államtitkár szerint azonban az ilyen felmérésekkel nem kell foglalkozni, ugyanis ezek pártpolitikai célokból készülnek.

Kapcsolódó
Hajszállal vezet a Tisza Párt a biztos választók között egy friss közvélemény-kutatás szerint

Hajszállal vezet a Tisza Párt a biztos választók között egy friss közvélemény-kutatás szerint

A nők és az idősebbek körében többen vannak a Fidesz-szavazók.

Nagyon szeretjük a közvélemény-kutatásnak álcázott politikai akciókat, amelyeknek nyilvánvaló politikai célkitűzései vannak

– fogalmazott Kovács Zoltán.

Az államtitkár szerint az nem számít, hogy a felmérést nem egy párt rendelte meg, hanem a Partizán nevű YouTube-csatorna, ugyanis szerinte a Partizán nyilvánvalóan politikai érdekeket szolgál ki.

Kovács Zoltán szerint kijelenthető, hogy a Partizán nyíltan a Tisza Pártot támogatja.

„Nyilván ön is szokta nézni, hallgatni a Partizánt, nem nehéz megállapítani, hogy nem a nemzeti szuverenitás védelméért szoktak dolgozni” – mondta az államtitkár, majd kifejtette, hogy a 21 Kutatóintézet felmérése egyértelműen egy párt által a Partizánon keresztül megrendelt politikai akció.

(Borítókép: Kovács Zoltán 2024. október 23-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester és társai művelnek.

január 24., 14:52

  • Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Az első emeleti lakás teljes egészében égett.

január 24., 15:20

  • Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.

január 24., 16:19

  • Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.

január 24., 15:08

  • Belföld
A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.

január 24., 16:10

  • Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.

január 24., 16:39

  • Belföld
Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.

január 24., 16:30

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Belföld
Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek

Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek

A budapesti Fidesz-elnök szerint a városvezető azt csinálja, amihez a legjobban ért, keresztbefekszik.

január 24., 18:14

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Belföld
Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani.

január 24., 07:06

  • Belföld
Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Az osztályfőnöki órákon a pedagógusok átbeszélik a gyerekekkel a történteket.

január 24., 06:41

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.

január 24., 18:09

  • Belföld
Felfegyverkezve rabolta el négy csongrádi férfi az adósaikat

Felfegyverkezve rabolta el négy csongrádi férfi az adósaikat

Egyiküket megerőszakolták.

január 24., 13:26

  • Belföld
Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

A szakemberek szerint az ügynek politikai üzenete is van.

január 24., 10:16

  • Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.

január 24., 13:17

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.

33 perce

  • Címlapon
Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony

Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony

David Cornstein szerint ez lenne a legnagyobb hiba, amit elkövethetnek a magyarok.

12 órája

  • Belföld
Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Mérgező gázok is keletkezhettek.

január 24., 11:25

  • Belföld
Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.

január 24., 07:41

  • Belföld
Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Egy 45 éves nő volt a bűnbanda vezetője.

január 24., 17:51

  • Címlapon
Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

A játékos tagad, a liga vizsgálatot indított az ügyben.

8 órája

  • Belföld
Öngyilkos lett egy tatabányai diák

Öngyilkos lett egy tatabányai diák

A tanuló nemrég váltott iskolát, de a tanárai szerint ennek ellenére már jól beilleszkedett.

január 24., 10:55

Neked ajánlott