Vitézy Dávid keményen kiosztotta a 444-et: Egyáltalán nem újságként viselkedik a Csárdi-ügyben
További Belföld cikkek
-
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
- Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
- Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
- Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
- A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
Ahogy arról beszámoltunk az Indexen, Csárdi Antal, az LMP egyetlen egyéni mandátumot – amit megtart – nyert országgyűlési képviselője kilépett a pártból, melyet azzal indokolt, hogy „kibékíthetetlen ellentét van az LMP és az én politikai alapértékeim között”. Korábban egy interjúban konkrétabban azt mondta, hogy amint megtudta, hogy Ungár Péter, az LMP társelnöke „egyezteti a választási stratégiát Rogán Antallal” és Vitézy Dáviddal, egyből döntött.
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője többször is reagált már az elhangzottakra, egyik alkalommal azt nyilatkozta, az ő kampányát csak egy Tóni, „Csárdi Tóni támogatta, majd azt, hogy kezd az egész ügy bohózatba fulladni, miután Csárdi egymásután cáfolja meg korábbi állításait.
Legújabb posztjában a 444-ről azt írta, hogy „egyáltalán nem újságként viselkedik ez ügyben”, erre pedig négy pontban szedte össze bizonyítékait:
- „A kiegyensúlyozottság látszatát is kerülik: egy szót sem ejtenek ebben a videóban arról, hogy a »vádjaikra« két posztban is részletesen reagáltam és az állításaikat cáfoltam az elmúlt két napban.
- A ma közzétett videó kapcsán nem is kerestek.
- A videóban ismét az összevissza beszélő, interjúról interjúra mást mondó Csárdi Antal az egyik megszólaló, akitől a 444 valahogy elfelejtette megkérdezni, hogy mégis miként lehet az, hogy minden egyes interjújában mást mond az állítólagos bizonyítékról – hol fénykép, hol nem, hol rajta van Rogán Antal, hol nem, hol engem is érint, hol nem, hol egy pen drive-on van, hol csak látta. Ez egy bohózat.
- A másik megszólaló Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, aki egy kiadós zsidózás részeként rólam írt posztja kapcsán nyilatkozik a 444-nek – a zsidózás ilyenkor persze nem gond, sőt, tök rendben van, ahogy az is, hogy teljesen alaptalan és mindenféle konkrétum nélküli vádaskodást fogalmaz meg a kampány kapcsán. Erről saját bevallása szerint sincs bizonyítéka, és amit tud, azt a Fideszen belüli harcok részeként hallotta – gondolom, hű barátjától, Lázár Jánostól, akivel épp a hegyvidéki Turul megtartásáért is épp vállt vállnak vetve küzdenek.”
Vitézy ezek után azt a konklúziót vonja le, hogy Csárdit a lejárató kampány szolgálatába állították, ráadásul még a volt LMP-s képviselő sem tudja kizárni, hogy „Lázár János áll az ügye mögött”. Vitézy ezt úgy kommentálta, hogy nem lepné meg, hiszen Lázár több fórumon is elmondta, hogy bosszút fog állni rajta azért, amiért rávilágított a MÁV problémáira.
Azt, hogy a 444 pontosan milyen megfontolások mentén jár el, nem tudhatom, de amit csinálnak, az nem sajtó, hanem valami egészen más – az se szégyen persze, ha egy politikai operáció, csak akkor ne csodálkozzanak, ha ezt innentől én is így kezelem
– zárta posztját a volt főpolgármester-jelölt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
44 perce
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
16 perce
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
4 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05