Vitézy Dávid megreformálná Budapest éjszakai közlekedését, érintettek a metrók is

2024.10.24. 10:10
Vitézy Dávid bejelentette, a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén kezdeményezi: járjanak a metrók éjfél után is a hétvégi estéken, péntek–szombat éjjel, és vizsgálják felül a teljes budapesti éjszakai buszhálózatot.

A Fővárosi Közgyűlés Podmaniczky-frakciójának vezetője Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Azt javaslom, hogy a Közgyűlés kérje fel a közlekedésszervező BKK-t, hogy több változatban dolgozzon ki javaslatokat az éjszakai buszközlekedés régóta esedékes reformjára, megújítására, illetve a metróüzem éjfél utánra történő kiterjesztésére péntek–szombat esténként, illetve az ünnepnapokat megelőző éjszakákon.”

Érdemes az üzemidő hosszabbítását, akár a metróüzem 24 órássá tételét is alaposan megvizsgálni ezeken az éjszakákon, majd ezt követően jövő év elején dönteni az opciók közül, hogy 2025 tavaszától az új menetrend bevezethető legyen. A javaslatomról a Közgyűlés az október 30-i ülésén dönt

– közölte Vitézy Dávid.

A politikus emlékeztetett: „A 2010-es évek elején vezettük be a 6-os villamos 24 órás üzemét, mely megmutatta, hogy a nappal megszokott kötöttpályás járatok éjszaka jelentős többletforgalmat vonzhatnak az amúgy is zsúfolt éjszakai buszokhoz képest, nemcsak a gyorsaság, de a megszokás, a bizalom, a biztonságérzet miatt is. A jól működő, mindenki számára elérhető éjszakai élet munkahelyeket is teremt, ezért is érdemes a városnak ebben az irányban fejlesztenie a közösségi közlekedését.”

Ezzel szemben „a közösségi közlekedési hálózat gerincét jelentő négy metróvonalon hagyományosan 23:40 körül van üzemzárás (az utolsó járatok ekkor állnak meg a két legfontosabb belvárosi csomópontban, a Deák Ferenc téren és a Kálvin téren). Ezzel a budapesti metró az egyik legkorábban záró metróüzem lett Európában, holott a belváros nem ürül ki fél tizenkettőkor. Ennek megváltoztatását 2017-ben elértük, akkor meghosszabbította a BKK a metrók üzemidejét, de a Covid miatti korlátozások feloldása után végül a hosszabb üzemidő visszaállítása elmaradt, és azóta sem lett visszavezetve”.

Vitézy Dávid arra is kitért, hogy „az éjszakai metróüzem bevezetése, illetve visszaállítása kihatással lenne a felszínen közlekedő éjszakai járatok kihasználtságára, így a 2005-ben a civil javaslatunkra sikerrel bevezetett éjszakai buszhálózat régóta esedékes és évek óta elmaradt felülvizsgálatát is szükségessé teszi”.