Újabb kutatócég mérte a Fidesz elé a Tiszát

2024.10.24. 08:10
A Publicus Intézet a 21 Kutatóközpont után szintén a Tisza Pártot mérte első helyre közvélemény-kutatásában, mind a teljes népesség, mind a biztos választók körében. A felmérés szerint ugyan hibahatáron belül, de két százalékkal előzte meg Magyar Péter pártja a kormánypártot. A 21 Kutatóközponttal ellentétben viszont nem a Mi Hazánk, hanem a Demokratikus Koalíció érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

A 21 Kutatóközpont után a Publicus Intézet is közölte legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményét. Eszerint a Tisza Párt már itt is vezet a Fidesz előtt, a biztos választók körében ugyanis 39, míg a kormánypárt 37 százalékon áll. Ugyanez a számadat a teljes népesség körében is már Magyar Péter pártjának előnyét mutatja, 24–23 arányban − olvasható a Népszava közlésében.

Az említett pártokon kívül a Demokratikus Koalíciónak lenne esélye ismét bekerülni a parlamentbe, mely a teljes népesség körében 5, míg a biztos választók esetében 8 százalékot érne el. A Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot 4–4, a Momentumot és az MSZP-t 2–2, míg a Jobbikot egy százalékra mérte a Publicus Intézet. Az LMP az elmúlt időszak botrányai miatt a biztos választók körében egy százalékra süllyedt, míg a teljes népességben már szinte nem is mérhetők.

A közvélemény-kutatás azt is megjegyezte, hogy magas a választási hajlandóság, 82 százalék is jelezte, hogy részt venne a voksoláson. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon rossz irányba haladnak-e a dolgok, a válaszadók 70 százaléka igennel felelt, míg 28 százalékuk nem értett ezzel egyet. A kutatás megjegyezte, hogy a kormánypárti választók egyharmada szerint is rossz irányba halad az ország.

A 21 Kutatóközpont szerint is a Tisza Párt vezet a biztos választók között

Korábban beszámoltunk róla, hogy a közvélemény-kutató szerint Magyar Péter formációja 42 százalékon áll, míg a Fidesz 40-et érne el, rajtuk kívül csak a Mi Hazánk kerülne a parlamentbe, éppen öt százalékon mérték. A Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 4–4 százalékot szerezne mindössze.

A teljes népességben a Fidesz továbbra is vezet 29 százalékkal, de ott sincs nagyon lemaradva tőle a Tisza Párt (26 százalék).

A lakosság több mint negyede (28 százalék) bizonytalan. Azonban az is látszik, hogy az egyes korosztályok között milyen különbségek alakultak ki. A 65 évnél idősebbek 46 százaléka a Fideszre adná voksát, de csak 13 a Tisza Pártra. A fiatalok körében viszont 40 százalék körül teljesít Magyar Péter pártja, hasonló arányban előzve a Fideszt, mint a nyugdíjas korosztálynál fordított előjellel.

A fővárosban jelentős a Tisza Párt előnye (29 százalék a 21 százalékkal szemben), és a megyei jogú városokban, illetve megyeszékhelyeken is vezet Magyar Péter pártja (32 százalék és 28 százalék). A kisebb városokban fej fej mellett a két párt, a falvakban és községekben viszont 37 százalékon áll a Fidesz, bőven megelőzve a Tiszát (19 százalék).

A Tisza Párt egyértelműen népszerűbb a magasan képzettek körében: 38 százalék áll a diplomások közt, szemben a Fidesz 22 százalékával. Az érettségizettek közt ugyanez 31 százalék, illetve 20 százalék, szintén a Tisza javára. Ugyanakkor a Fidesz 40 százalék körül teljesít a közép- és alapfokú végzettségű emberek közt, ahol a Tisza csak 19, illetve 13 százalékot szerezne most vasárnap.

A nemek szerinti bontásból kiderül, hogy a nők körében népszerűbb a Fidesz a Tiszánál: 30 százalék szavazna a kormánypártokra és 22 százalék a legnagyobb ellenzéki pártra. A férfiak viszont nagyobb arányban szimpatizálnak a Tiszával (31 százalék), mint a Fidesszel (27 százalék). A nők harmada bizonytalan szavazó, míg a férfiaknak ez csak negyedére igaz. 

A megkérdezettek több mint kétharmada (71 százalék) úgy látja, Magyarországon inkább rossz irányba mennek a dolgok. Pártpreferencia szerint jelentős különbségeket találunk: a Tisza-szavazóknál ez az arány 98 százalék, a fideszeseknél pedig 16 százalék. A bizonytalanok 88 százaléka szintén úgy véli, inkább rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon.

Magyar Péter reagált a kedvező kutatási eredményekre

„Történelmet írunk. 18 éve nem volt ilyen. Magyarország üzent: Orbán Viktor rendszerének vége van” – reagált a Tisza Párt közleményben a Partizán megbízásából a 21 Kutatóközpont által készített friss közvélemény-kutatásra, amelyből kiderült: hibahatáron belüli különbséggel, de egy hajszállal már vezet a Tisza (42 százalék) a Fidesz (40 százalék) előtt a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók között. 

Magyar Péter úgy kommentálta a Partizán által nyilvánosságra hozott felmérést, hogy abból látszik, „a magyarok többsége új kormányt szeretne”, majd arról is írt a párt elnöke, hogy látják „az óriási felhatalmazást és érzik a hatalmas felelősséget”, továbbá „tudják, mi a dolguk”. 

Tisza Párt elnöke kiemelte még, hogy a 21 Kutatóközpont az, amely szinte hajszálpontosan eltalálta a június 9-i EP- választás eredményét.

Magyar Péter csütörtök reggeli bejegyzésében a Publicus Intézet mérését is kommentálta, mely szerint „újabb kutatóintézet erősítette meg, hogy ma a Tisza Párt Magyarország legerősebb politikai közössége”.

Kiemelte, hogy „a munka dandárja most következik. Minden jóérzésű, hazaszerető honfitársunkra számítunk hazánk újjáépítésében. Óriási feladat és felelősség ez. Mi készen állunk és várunk mindenkit, aki érzi magában az erőt és elhivatottságot.” Facebook-posztját azzal zárta, hogy várja november 20-ig azok jelentkezését, akik Magyarország vezetői között szeretnének lenni.

Török Gábor is véleményezte az adatokat

A politikai elemző szintén megemlítette az elmúlt napok közvélemény-kutatásainak eredményét Facebook-bejegyzésében, bár döntetlennek írta le a Fidesz-Tisza Párt közötti versenyt. Figyelmeztetett, hogy az EP-választáson 45-30 volt ugyanez az arány a kormánypárt javára, ezért ez nagy elmozdulás lehet.

Megkérdőjelezi a két felmérés eredményét, és megjegyzi, hogy a szeptember közepén, Nézőpont Intézet által végzett kutatás 47-33-as Fidesz előnyt mutat, így arra következtetett, hogy „nemcsak két Magyarország van, de két közvélemény-kutató valóság is”.