Személyi döntéseket hozott a Fidesz Budapesten, Orbán Viktor és Deutsch Tamás is jelen volt
Pénteken megválasztotta új elnökségét a Fidesz budapesti választmánya, amiről a nagyobbik kormánypárt fővárosi oldala számolt be a Facebookon.
Ennek értelmében Szentkirályi Alexandra budapesti elnök javaslatára Balogh-Madár Emesét, Deutsch Tamást, Földesi Gyulát és Szilágyi Demetert is alelnöknek választották.
A választmányi ülésen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke is részt vett, aki elmondta: a Fidesz Budapesten is Európa legsikeresebb politikai közössége. Hozzátette: a fővárosi politika középpontjában a budapestieket leginkább érintő problémák kell hogy álljanak, és a Budapesten élők ebben számíthatnak is a Fideszre és a kormányra.
Szentkirályi Alexandrát még 2024 áprilisában választotta meg elnöknek a Fidesz budapesti választmánya. Később ő lett a kormánypártok főpolgármester-jelöltje a június 9-i választásokon, ám a voksolás előtt két nappal bejelentette, hogy visszalép a választástól, és arra kérte támogatóit, hogy szavazzanak Vitézy Dávidra. Jelenleg a Fidesz frakcióvezetőjeként politizál a Fővárosi Közgyűlésben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester és társai művelnek.
január 24., 14:52
- Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa
Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.
január 24., 16:39
- Belföld
A Kutyapárt szerint egy, a titkosszolgálatnak dolgozó céghez kerültek a nemzeti konzultációs ívei
Ismét nyomkövetőket raktak a borítékokba.
12 perce
- Mindeközben
Párizs utcáin kapták lencsevégre a férjével kézen fogva romantikázó Anya Taylor-Joyt
20 perce
- Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben
Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.
január 24., 16:19
- Belföld
A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését
A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.
január 24., 16:10
- Belföld
Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt
Tóth Endre mellett két másik momentumos is kapott idézést.
január 24., 16:18
- Címlapon
Mitévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
2 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
2 órája
- Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után
Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.
január 24., 15:08
- Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre
Az első emeleti lakás teljes egészében égett.
január 24., 15:20
- Belföld
Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban
Több száz millió forint mozdulhat meg.
január 24., 16:16
- Belföld
Márciusban kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, borul a közlekedés
Mutatjuk, mire kell figyelni.
január 24., 13:50
- Belföld
Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek
A budapesti Fidesz-elnök szerint a városvezető azt csinálja, amihez a legjobban ért, keresztbefekszik.
január 24., 18:14
- Belföld
Megjelent Vitézy Dávid előterjesztése „Rákosdubajjal” kapcsolatban
A Podmaniczky Mozgalom vezetője javaslatokat tett a Fővárosi Közgyűlésnek.
január 24., 17:56
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
4 órája
- Belföld
Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat
Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani.
január 24., 07:06
- Belföld
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon
A DVTK – Újpest FC labdarúgó mérkőzés miatt döntöttek így.
január 24., 14:17
- Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje
A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.
január 24., 18:09
- Belföld
Ukrán és orosz nyomra is bukkantak a bombariadók ügyében, felvették a kapcsolatot Kijevvel
Szakértők vizsgálják a technikai nyomokat.
január 24., 09:40
- Belföld
Felfegyverkezve rabolta el négy csongrádi férfi az adósaikat
Egyiküket megerőszakolták.
január 24., 13:26
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
3 órája
- Címlapon
Elképesztő felfedezést tett, elrabolták, az élete veszélybe került
A tudós Prágában tűnt el.
1 órája
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
5 órája
- Belföld
Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is
A botrányairól ismert politikus az Indexnek elmondta: korszakzárást szeretne.
január 24., 09:45
- Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben
A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.
január 24., 13:17
- Címlapon
Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon
Úgy tűnik, betelt a pohár a miniszternél.
45 perce
- Belföld
Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök
Egy 45 éves nő volt a bűnbanda vezetője.
január 24., 17:51
- Címlapon
Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó
Egyesek szerint azonban szexista és szélsőséges politikai nézeteket vall.
34 perce
- Címlapon
Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót
A játékos tagad, a liga vizsgálatot indított az ügyben.
10 órája
- Címlapon
Már csak néhány óra van hátra, jelentős bírsággal számolhat, ha így ül volán mögé
Pénteken éjfélig érvényesek a 2024-es autópálya-matricák.
56 perce