18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Lakatos Márk: Súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam

2024.10.27. 12:28
Legfrissebb Instagram-bejegyzésében Lakatos Márk arról ír, hogy a napokban súlyos vádakat fogalmaztak meg vele szemben, amelyeket visszautasít. Mivel az ügyben ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás is indult, a stylist a posztjában azt is leszögezte, hogy a hatósággal teljes mértékben kész együttműködni.

„Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat” –  írta közösségi oldalán Lakatos Márk. „Mivel állítólag büntetőeljárás indult az ügyben ismeretlen tettes ellen, a hatóság kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök.” 

A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom. Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak, és bíznak bennem, hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik

– zárta posztját a stylist.

Ahogy korábban megírtuk, Ábrahám Róbert publicista, a Pesti Srácok volt újságírója hétfőn reggel a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy éppen a főügyészségről jött ki, ahol több vallomást is leadott olyan súlyos bűncselekmények ügyében, mint gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem. Az esetről készített videójában arról beszélt, hogy egy közszereplő homoszexuális kapcsolatra kényszerített egy árvaházban élő kiskorú gyereket.

A videóban mindkét vallomásból hallhatunk részleteket: a bántalmazott arról beszélt, hogy az érintett közszereplővel 15 éves korában találkozott először. Elmondása szerint egy játszótéren találkozott egy férfival, aki a Batthyány téren található Sparig vitte el, ahol állítólag az ügyben érintett közszereplő átvette, majd felvitte a lakására, ahol orális szexre kényszerítette. A szexuális szolgáltatásért cserébe – a bántalmazott fiú állítása szerint – egy pár cipőt és pénzt ígértek neki.

Az üggyel kapcsolatban a Magyar Hang megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akiktől a következő választ kapták:

Tájékoztatjuk, hogy egy magánszemély által 2024. október 21-én a Fővárosi Főügyészségre tett beadványt a Fővárosi Főügyészség 2024. október 25-én a Budapesti Rendőr-főkapitányságra továbbította, és a BRFK még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a megkeresésben foglalt nevek vonatkozásában az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései alapján kérdéseire nem áll módunkban válaszolni.

A publicista pénteki Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy az általa megnevezett közszereplő elhagyta az országot. Eközben azonban tüntetést szervezett a Batthyány téri Spar elé, amelyen a  Magyar Jelen tudósítása szerint több százan jelentek meg, a politikai pártok közül csak a Mi Hazánk képviseltette magát.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható (H., K., CS., P. 18:00–22:00, K. 8:00–12:00, SZE. 12:00–14:00).