Már több mint egy hónapja késik a Tisza Párt gazdasági beszámolója

2024.12.02. 13:57
A Tisza Párt honlapján található egy „transzparencia” elnevezésű menüpont, ahol megtalálható a párt második negyedéves beszámolója április 10-től június 30-ig. A honlapon feltüntettek szerint a harmadik negyedéves beszámolónak október végén kellett volna felkerülnie, azonban ezt azóta is hiába keressük, hiába ígérte meg Magyar Péter többször is november végén a feltöltést, az most, december elején sem történt meg.

2024 tavaszán tűnt fel a magyar politikai élet színpadán Magyar Péter, aki belépett Tisztelet és Szabadság Pártba, vagyis a Tisza Pártba, amelynek közgyűlése április 10-én alelnöknek választotta a köztudatba berobbant politikust.

A Tisza Párt azóta számos akcióval került be a hírekbe, a legnagyobb eredményük azonban egyértelműen az, hogy a június 9-i európai parlamenti választásokon 1 352 699 szavazattal, 29,6 százalékot értek el, vagyis több szavazatot kaptak, mint az összes többi ellenzéki párt együttvéve. A párt támogatói pedig nemcsak szavazataikkal, hanem a pénzükkel is beálltak Magyar Péterék mögé, amelyből a párt tudta finanszírozni rendezvényeit, országjárásait. A támogatásokkal kapcsolatban pedig a Tisza Párt azt ígérte, hogy transzparensen fog működni, ennek érdekében a honlapjukon létrehoztak egy „transzparencia” elnevezésű menüpontot.

Itt megtalálható a 2024. második negyedéves, vagyis a 2024. 04. 10-től 2024. 06. 30-ig tartó időszakról szóló gazdasági beszámolójuk, amelyből kiderül, hogy a párt valamivel több mint 234 millió forint bevétellel gazdálkodhatott a megjelölt hónapok alatt. A bevételük jelentős része, 142,7 millió forint magánszemélyektől érkező támogatásokból áll, de közel 70 millió forintot kaptak az úgynevezett Rendszerváltó Kártyán keresztül, és több mint 21 milliót az online boltjukban történt vásárlásokból.

A rendelkezésükre álló keretet majdnem ki is merítették, ugyanis a beszámolójuk szerint kicsivel több mint 223 millió forintot költött a párt. A kiadások legnagyobb része, 114 millió forint rendezvénytechnikai szolgáltatásokra ment, amelyből a kiszivárgott hangfelvételek tanulsága szerint csak a Hősök terére szervezett kampányzáró 103 millió forintot emésztett fel.

Hiába ígérték, késik a harmadik negyedéves beszámoló

„Időközben lassan a 3. negyedév végéhez közeledünk. A nyári időszakban óriási változások történtek a párt életében. A teljesség igénye nélkül bemutatjuk, mi mindent értünk el ebben a három hónapban:

  • méltó irodába költöztünk,
  • jelentős növekedésnek indult a szervezet,
  • elindultak a TISZA Szigetek,
  • számos akciót, rendezvényt szerveztünk.

Mindezeket részletesen a 3. negyedévi beszámolóban ismertetjük, amit várhatóan október végén teszünk közzé” – olvasható a második negyedéves beszámoló alatt, azonban az ígért kimutatást még december elején sem látni a honlapon.

A késésről természetesen tudnak a Tisza Pártnál is, hiszen a múlt héten Magyar Péter többször is azt ígérte, hogy most már tényleg nyilvánosságra hozzák az adatokat.

„Az első és második negyedévet is kiraktuk a honlapunkra, és a harmadik negyedév gazdálkodását is rövidesen, még ezen a héten ki fogjuk tenni, ahogy megígértük” – mondta a pártvezető, amikor az Európai Parlamentből jelentkezett be november 26-án, csütörtökön.

Ezt követően a november 29-i, vasárnapi országjárása alatt kétszer is megemlékezett a beszámolóról.

A Tisza Pártban egy fillér közpénz nincsen, több tízezer magyar ember támogat minket ezer, ötezer, tízezer forinttal, átutalásokkal, de ennek ellenére fönn van az átláthatósági jelentésünk, a harmadik negyedévről is fönn lesz még a hétvégén

– mondta Magyar Péter Bicskén.

Kint lesz a harmadik negyedévről is még ezen a héten, mindenről beszámolunk... Mi minden vizsgálatnak állunk elébe akár ÁSZ vizsgálat, akár NAV vizsgálat, minden pénzt, amit a magyar emberektől kapunk, mert több tízezer ember támogatja a Tisza Pártot egy-, öt-, tízezer forinttal, átlátható módon, ellenőrizhető módon, mindenről szívesen beszámolunk, semmilyen szabálytalanság nincs

– fejtette ki még aznap Pákozdon is.

Mi azonban hiába kerestük a párt beszámolóját a honlapon, ezért kérdéseket küldtünk a Tisza sajtóosztályának, hogy megtudjuk, mikor került ki a jelentés, és miért késtek annak közzétételével. 

Amint a párt válaszol, cikkünket frissítjük!