Lázár János nagy bejelentést tett, egyedülálló vasútvonal jön létre
Lázár János a Facebook-oldalán megjelent videójában közölte kedden, hogy Salgótarján polgármestere „nemcsak a múltat rendezte, hanem a jövőt is próbálja rendezni, és egy nagy ötlettel állt elő”, amiért elismerését fejezte ki az építési és közlekedési miniszter.
Ez pedig a 81-es vasúti fővonalnak a használata: Somoskőújfaluból indulva a Salgótarjáni Ipari Parkig legyen egy S-bahn, egy Salgótarján-vasút – jelentette be Lázár János.
A miniszter elmondása szerint ez azt jelenti, hogy a vasúti vonalon oda-vissza közlekednek – de csak Salgótarjánban – a vonatok, ezzel könnyítve a Volán-járatokat, és ezzel segítve a város polgárait.
Nekem létesítenem kell néhány egyszerű megállót, és körülbelül öt megállási pont lenne, ahol a vasút reggeltől estig közlekedne, szállítaná az embereket, hozzáférést biztosítana a városi szolgáltatásokhoz, könnyebb lenne a közlekedés, átjárhatóság
– részletezte a videóban.
Lázár János azt javasolta a MÁV-nak, hogy egyszerű megoldásokkal, peronok építésével, várakozók építésével, a pályaudvar felújításával, mosdók és aluljárók rendbetételével oldják meg közösen, és csináljanak itt egy 14 kilométeres vasúti, városi szolgáltatást. Hozzátette, „erre nincs példa Magyarországon, ez egy új kezdeményezés”.