Walter Katalin csatlakozott az Olimpiai Bizottsághoz
További Belföld cikkek
Csatlakozott az Olimpiai Bizottsághoz Walter Katalin, a BKK-vezérigazgatója. Döntését a LinkedIn-profilján tette közzé és indokolta meg.
Azért fogadtam el a felkérést és csatlakoztam a Budapesti Olimpiai Bizottsághoz, mert egy olimpia csak akkor szolgálhatja a főváros fejlődését (is), ha azok, akik nap mint nap ezért dolgoznak, következetesen képviselik – itt is – a realitást. Én erre készülök
– írta.
A BKK vezetője azt írta, hogy az olimpiarendezés bonyolult ügy, amely számos szakmai és társadalmi kérdést vet fel, és politikailag is érzékeny téma, éppen ezért először bizonytalan volt a csatlakozásában, de végül úgy döntött, ott lesz a kulcsfontosságú döntések születésénél. Walter Katalin azt írta, felelősségének érzi, hogy a BOB-ban is szakmai alapokon képviselje Budapest érdekeit, különösen a közösségi közlekedési rendszer igényei, az infrastrukturális fejlesztések és a hatékony közpénzfelhasználás kérdéseiben.
Ahogyan arról beszámoltunk, a Kúria – még az NVB november eleji ülését megelőzően – közzétett egy határozatot, amelyben megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, és hitelesítette a budapesti olimpiarendezésre vonatkozó korábbi népszavazási kérdést. Ez ellen fellépve november végén négy olimpiai bajnok – Nagy Tímea, Kovács Kokó István és Vaskuti István, valamint Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány – adott be az Alkotmánybírósághoz felülvizsgálati kérelmet a magyarországi olimpiai népszavazással kapcsolatban: azt kérték, hogy „semmisítse meg a Kúria november 12-ei népszavazási döntését, és ne tegye lehetővé idő előtti, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan kérdés népszavazásra bocsátását”.
Karácsony Gergely főpolgármester korábban egy közleményben számolt be arról, hogy beszállt a 2036-os budapesti olimpia szervezéséhez köthető tájékozódási folyamatba, amivel konkrét kötelezettségvállalás nem jár.
Korábban a Konkrétan vendége volt Fürjes Balázs korábbi államtitkár, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, aki arról beszélt, hogy az olimpia katalizátor lenne Magyarország számára, ami felgyorsítaná a közlekedés és a budapesti kórházak rendbetételét. Fürjes elmondta, hogy ahol népszavazásra vitték, ott mindenhol elbukott az olimpia ügye, és hogy se a NOB nem kéri a referendumot, se a világ legerősebb demokráciáiban nem szoktak az olimpia kérdésében népszavazást tartani. A teljes interjút ide kattintva tekintheti meg.
(Borítókép: Walter Katalin a BKK vezérigazgatója 2024. június 5-én. Fotó: Purger Tamás / MTI)