A Fidesz akár fel is oszlathatja a Fővárosi Közgyűlést?
További Belföld cikkek
- Összegyűltek a miniszterek, megkezdődött a karácsony előtti utolsó kormányülés
- Itt a lista a helyekről, ahol ki lehet kapcsolódni advent utolsó hétvégéjén
- A tét Budapest működése: a Pásztorok, pásztorok dallamára esnek egymásnak a képviselők
- Kis híján hatalmas baleseteket okozott két bénázó sofőr az utakon
- A nemzetiségek napjára emlékeznek a képviselők
Az önkormányzati törvény szerint a Fővárosi Közgyűlésnek valóban az alakuló vagy az azt követő ülésen kell megalkotnia szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletét, bizottságokat alakítani, valamint helyettes(eke)t választani. Ez eddig csak részben teljesült, hiszen vannak bizottságok, és az SZMSZ kismértékű módosítása is megtörtént, helyettes viszont továbbra sincs, így jogellenes állapot alakult ki − mondta el Magyar György ügyvéd a Népszavának.
A Fővárosi Kormányhivatal először a helyi önkormányzatok törvényességi felügyelőjeként felhívással élhet, ezt Sára Botond már meg is tette, majd bírósági eljárás indítását kezdeményezheti a hiányzó döntések pótlása érdekében. Ha a közgyűlés a bíróság mulasztást megállapító döntésében meghatározott időpontig nem pótolja a mulasztást,
tehát nem választ helyettest, akkor a bíróság a kormányhivatal kezdeményezésére elrendeli, hogy a mulasztás orvoslásához szükséges rendeletet a főváros nevében a főispán alkossa meg. Így végső soron Sára jelölhetné ki Karácsony helyettesét a közgyűlés választott tagjai közül.
Kevés kétség lehet afelől, hogy jelölt a Fidesz-frakcióból kerülne ki. Sára Botond választása nagy valószínűséggel Szentkirályi Alexandrára esne, aki Tarlós István idején szintén beöltötte már ezt a posztot, és az idei önkormányzati választáson kormánypárti jelöltként indult a főpolgármesteri címért, de a voksolás előtt visszalépett.
Magyar György Karácsony személyes érintettségéről azt mondta, hogy a testület felelőssége, ha nem jutnak egyezségre a törvényben előírt szervezeti és személyi kérdésekről. A Fővárosi Közgyűlés frakcióinak kell mérlegelniük: „a Sára Botond vezette kormányhivatalra bízzák a döntést, vagy mérlegelik, nem szerencsésebb-e »házon belül« kompromisszumos megoldást keresni”.
Magyar György arra a kérdésre, hogy a kívülről kinevezett főpolgármester-helyettes megfosztható-e jogköreitől, súlytalan bábbá tehető-e, azt válaszolta,
hogy a hatáskörök megosztását szintén az SZMSZ írja körül, ha ezt is Sára Botond írja, akkor ez is a kormányhivataltól függ majd.
A Budapestet érintő ügyekről csütörtökön Karácsony Gergely főpolgármester a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban is beszélt, az epizód a lejátszóra kattintva tekinthető meg.