Orbán Viktor: Aki azt állítja, hogy Aszad belépett hozzánk, csatateret csinál az országból

További Belföld cikkek
-
Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Pszichológus: a szülőhöz való kötődést sokan szerekkel próbálják pótolni
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
- „Gyógyító büntetésként” országosan eltiltottak a hivatásától egy győri lelkészt
- Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
„Erős hetünk volt, a magyarok szempontjából az egyik legfontosabb kérdés a költségvetés, ami lassan elkészül” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a közrádióban, amikor szóba kerültek az utóbbi időszak diplomáciai eseményei.
A kormányfő – aki szombaton Sopronban egy autópálya-szakasz átadásán is részt vesz – elmondta, hogy fontos a nemzetközi vizeken való fürdés, de a magyar medence mindennél fontosabb.
Az általa felvetett karácsonyi tűzszünetet illetően elmondta, ez egy ajánlat volt, amely arról szól, hogy legalább az ünnepek alatt ne haljon meg senki a fronton.
Ha a felek meg tudnak egyezni egymással, mint például az első világháborúban, akkor lehet tűzszünet. Sok száz, vagy ezer embert lehet boldoggá tenni a fogolycserével
– mondta Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, hogy milyen indokkal utasította el ezt a javaslatot az egyik fél, és mit tud tenni a magyar diplomácia, a kormányfő elmondta: a magyar egy keresztény kormány, és amit lehet, azt meg kell tenni a helyzet előmozdítása érdekében. Megismételte, hogy egy néhány napos tűzszünet elérése a cél, ami egy olyan dimenziója a politikának, amit érdemes szem előtt tartani.
Orbán Viktor hozzátette: Magyarország úgy járt el ebben az ügyben, ahogy ez elvárható. Álláspontja szerint az elmúlt időszakban számos változás történt a világpolitikában, ilyennek nevezte a Patrióták megalakulását, valamint az amerikai elnökválasztás eredményét.
Vadászterület Magyarországból
A miniszterelnök úgy látja, amint Donald Trump hivatalba lép, a világ hatalmas fordulatot vesz majd. Ennél a résznél arra is kitért, hogy a közelmúltban Németországban megbukott, míg Franciaországban szétesett a kormány, Szíriában pedig „zavaros a helyzet”.
Amint Trump hivatalba lép, a világ kibontakozik. Január 20. után egy-két nappal egyből olyan változások állnak majd be, ami eléri Európát
– fogalmazott Orbán Viktor, aki egyúttal azért is köszönetet mondott Bóka Jánosnak és Pintér Sándornak, amiért Románia és Bulgária 2025. január 1-től a schengeni övezet tagja lesz.
„Egy olyan ügyről beszélünk, amely több mint egy évtizede halasztódik, több ország blokkolta ezt a döntést. Nekünk ez azt jelenti, hogy végrehajtottunk valamit, amit az erdélyi magyarok régóta akartak. Számomra ez egy döntő pont volt, ez azt jelenti, hogy akadálymentesen tudnak közlekedni az erdélyi magyarok a határon. Nekünk is ez az érdekünk” – fűzte hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a schengeni övezettel kapcsolatos lépés a magyar nemzeti egység szempontjából is fontos volt, ráadásul szavai szerint „a viharvert román–magyar politikai kapcsolatokban is egy napfényes délutánnak számít”. Megjegyezte: a határőrizetről egy átmeneti időszak után le lehet vezényelni a rendőröket, amivel energiát lehet megtakarítani.
A kormányfő saját maga szempontjából a hét legfontosabb eseményének nevezte azt a később cáfolt álhírt, miszerint Bassár el-Aszad bukott szír elnök gépe szállt le Ferihegyen a múlt hétvégén. Orbán Viktor szerint ennek az álhírnek a terjesztésével valakik bele akarták keverni, továbbá célponttá akarták tenni Magyarországot.
Aszadra vadásznak. Aki azt állítja, hogy belépett Magyarországra a szír elnök, az vadászterületet csinál az országból, és ez nemzetbiztonsági ügy
– jelentette ki Orbán Viktor, aki nem hiszi, hogy mindez véletlenül történt volna meg, éppen ezért ezt nyilvánosan nehéz kideríteni, ez a titkosszolgálatok dolga.
Púposodó szőnyeg, Till Tamás-ügy
Orbán Viktor ezután az európai gazdaságra is kitért, amelynek szerinte minden problémája a háború miatt van, így minden azzal kell kezdődjön, hogy véget vetünk a háborúnak.
Szóba került, hogy a jövő évi költségvetést decemberben fogadja majd el az Országgyűlés, háborús költségvetésre, illetve békeköltségvetésre van szükség. Megjegyezte: a béke éveinek eljövetelekor az országnak egyetlen célja lehet, erőssé tenni a gazdaságot. Orbán Viktor közölte, hogy a kormány 3 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, és számos olyan intézkedés lesz, amely megindítja az országot.
Méltatta a 3 éves szakszervezeti megállapodást is, amely 40 százalékos béremelést jelent.
Elmondta, hogy a kormány konkrét béremelésekről is döntött. A pedagógusoknál ez már megtörtént, őket követik majd a vízügyesek a 3 éves béremelési programmal, valamint az igazságszolgáltatás.
A magyar gazdaság 2025-re szóló terveinek (munkáshitel, lakhatási támogatás) a hitelminősítők szerint szilárd pénzügyi alapjai vannak. Érezni, hogy púposodik a szőnyeg
– vélekedett Orbán Viktor, aki hozzátette: a Demján Sándor Program keretében 1400 milliárd forint jut majd a kis- és középvállalkozásoknak (kkv). Emellett 500 beruházás fejeződik majd be és 300 új indul, a BMW- és a BYD-gyár teljesítményével pedig hatalmas gazdasági kapacitások indulnak meg.
A műsor végén Till Tamás ügye is szóba került, Orbán Viktor szerint a témát illetően egy jogi vita zajlik, majd három gondolatot is megfogalmazott: az eltűnt gyermeket keresni kell. Dicsérte a rendőrség munkáját, mivel egy több mint 10 éves ügyről van szó, és így sem adták fel a keresést. Egyúttal harmadik meglátásként kiemelte: „igazságnak lennie kell”.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió óbudai stúdiójában 2024. december 13-án. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
48 perce
- Címlapon
Lezárták a tüntetők a Szabadság hidat, a rendőrök senkit sem engednek tovább
A helyszínről jelentkezünk.
3 órája
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
A javaslatot a Fidesz is támogatta, hamarosan a parlamentben dönthetnek.
3 perce
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
3 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
2 órája
- Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
5 órája
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
9 órája
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
1 órája
- Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
4 órája
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
6 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
8 órája
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08
- Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51