A bíróság döntött, letartóztatták Till Tamás feltételezett gyilkosát

2024.12.14. 11:58
A Kecskeméti Járásbíróság letartóztatta F. Jánost, aki a gyanú szerint huszonnégy évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolta Till Tamást. A bíróság a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el a férfi fogva tartását. A ügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozott a részletekről.

Cikkünk frissült!

A Kecskeméti Járásbíróság letartóztatta F. Jánost, aki a gyanú szerint huszonnégy évvel ezelőtt brutálisan agyonverte Till Tamást – írta a 24.hu.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az ügyben megerősítette, hogy a nyomozási bíró a gyanúsított férfi letartóztatásáról döntött, mivel fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye.

A nyomozás részleteivel kapcsolatban megkeresték a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget, ahol Kövecs Máté helyettes szóvivő elmondta, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánnak tájékoztatást adni.

Frissítés: A Blikk információi szerint nem sokkal 11 óra után hagyták el a tárgyalótermet, F. János – bár korábban beismerte tettét – most már tagadja a gyilkosságot. A férfit 30 napig a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják. Amikor az elítélt kilépett a tárgyalóteremből, a portál megkérdezte, hogy miért követte el a gyilkosságot. A férfi meglepődött a kérdésen, de nem válaszolt semmit.

A HVG információi szerint a bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, azonban a védő és a gyanúsított fellebbezett az ítélet ellen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton megkezdődött a bírósági tárgyalása F. Jánosnak, akit három rendőr vezetőszáron kísért a Kecskeméti Járásbíróság épületébe szombat reggel.

A fehér kabátot és fehér nadrágot viselő 40 éves férfi zavartnak látszott, megbánást nem mutatott, félmosollyal nézett a kamerákba. Amikor megérkeztek az épületbe, a rendőrök arra kérték a sajtó munkatársait, hogy ne kérdezzenek F. Jánostól.

A nyomozók csütörtök délután fogták el a budapesti otthonát elhagyó férfit, gyanúsítottként kihallgatták, most pedig a bíróság dönt a továbbiakról.

Több politikus és szakértő megszólalt a témában

Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Till Tamás-ügy  jogi következményeiről  azt mondta, hogy a szándékos emberölés, bárki követi el, nem elévülő bűncselekmény lesz, azaz az elkövetőt mindig meg lehet büntetni. Ha a nyomozás meg is szakad, akkor sem évülhet el egy emberölés, mindenképpen bíróság elé kerül az, aki elkövette.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője leszögezte: a bűn sosem maradhat büntetlenül, Till Tamás meggyilkolása ügyében igazságot kell tenni. Kocsis Máté kiemelte, nagyra becsülik, hogy a rendőrség ennyi idő elteltével felderítette a borzalmas esetet és elfogta az elkövetőt. Szerinte a büntetés már az igazságszolgáltatás feladata.

Már csütörtökön a parlament illetékes bizottsága elé kerül az a törvényjavaslat, amely szerint a kormánypártok törvénymódosítással akadályoznák meg, hogy gyilkosságok elévüljenek, függetlenül az elkövető életkorától. A javaslatot a jövő héten szavazhatja meg az Országgyűlés.

Az ellenzék több képviselője is megszólalt az ügyben, arra kérték a kormányt, hogy gyermekgyilkosság esetén a bűncselekmény ne évülhessen el. Magyar Péter szerint az eset „felfoghatatlan”, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint az elévülés kérdése „súlyos, szorító”, azonban nem hagyná szó nélkül mindazt, „ami itt történt”. Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke szerda reggel írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben arra kérte a miniszterelnököt, hogy a „gyilkosság büntethetősége ne évülhessen el”. A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint ez elfogadhatatlan, ezért törvénymódosító javaslatot nyújtottak be, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló eset ne fordulhasson elő.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Till Tamás-üggyel  kapcsolatban a csütörtöki Kormányinfón elmondta, egyértelmű helyzetet kell teremteni, ez pedig az, hogy ha valaki olyan súlyos cselekményt követ el, mint az emberölés, az soha nem évülhet el. Most is van egy vita arról, hogy ez a cselekmény elévült-e. A miniszter bízik benne, hogy az akkor hatályos jog alapján sincs akadálya a büntetőjogi felelősségre vonásnak.

Kitanics Márk klinikai szakpszichológus arra a kérdésre kereste a választ az ATV műsorában, hogy vajon mi vezethet el egy kegyetlen gyilkosságig egy serdülő életében. Különösképp olyan gyilkosságig, amelyről a jegyzőkönyv úgy ír: F. János addig ütötte a 11 éves kisfiút, amíg élt, először puszta kézzel, majd egy ácskapoccsal.

A szakértő kifejtette, bár a motivációt nem ismerjük, ilyen súlyos, tragikus cselekmény esetén feltételezhető, hogy valamilyen érzelem, indulat energizálta az elkövetőt. F. János 25 évig élt együtt a brutális gyilkosság titkával.

Ez nagyon nehéz. Nemcsak gyilkosság, hanem más bűncselekmények elkövetése esetében is olyan mértékű lelkiismeret-furdalás és bűntudat alakult ki, ami olyan mértékű szorongást hozott létre, hogy egyszerűen ellehetetlenült az elkövető élete. Ezért nagyon sok esetben azt a lehetőséget választották, hogy »meggyónják« a bűncselekményt, feladták magukat

– mondta el Kitanics Márk. Ezzel szemben F. János nem „gyónta meg a titkát”, hanem addig szorult körülötte a hurok, míg végül elismerte a gyilkosságot.