Összeültek a titkosszolgálati vezetők Magyar Péter és a Magyar Hang miatt

2024.12.18. 16:14
Összeültek a titkosszolgálati vezetők Magyar Péter és a Magyar Hang állításai miatt, miszerint a szíriai bukott elnök Magyarországra utazott, miután a lázadók elfoglalták Damaszkuszt. Mint kiderült, a lap információi álhírek, ezek után pedig felmerült a nemzetbiztonsági kockázat veszélye.

Miután december 8-án bejelentették Damaszkusz elfoglalását a szíriai felkelők, megindult a találgatás: hová tűnt Bassár el-Aszad szíriai elnök. A sajtóban több feltételezés is megjelent az esettel kapcsolatban, többek között a Magyar Hang információi is, amely szerint Ferihegyre érkezett egy szíriai repülőgép, erről pedig Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is posztolt közösségi oldalán. Kiderült, hogy a Magyar Hang információi tévesek, nem érkezett repülőgép Szíriából Magyarországra.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal azonnali hatállyal nemzetbiztonsági vizsgálatot indított az ügyben. Kocsis Máté bejegyzése szerint:

A nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén a titkosszolgálatok vezetői részletes tájékoztatást adtak a Magyar Hang nevű baloldali portál és a Magyar Péter által terjesztett álhírről.

Közösségi oldalán a Fidesz frakcióvezetője azt írta, hogy: „A Tisza Párt elnökének közléseire általánosságban is jellemző, felépített, minden részletre kiterjedő valótlanságok a szír repülőgép esetében is kézzelfoghatóak.”

„Különös gond azonban velük, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, melynek kezelésében a szolgálatoknak aktívan részt kellett venniük”

– tette hozzá a politikus, aki szerint nagy gond, hogy számos európai portálon és a közösségi médiában is terjedni kezdett az álhír, aminek következtében „fennállt az esélye, hogy megtorlást hajthatnak végre Magyarországon”.

„Ugyanezekben a napokban támadás érte a damaszkuszi magyar nagykövetséget. A szolgálatok jelenleg is vizsgálják az álhír forrását, közösségi médiás terjesztőit. Magyar Péter hazudozása ezúttal lényegi kockázatot jelentett hazánk nemzetbiztonságára és honfitársainkra” – ismertette a Fidesz politikusa, aki szerint minden értelmes ember számára ma már világos, hogy: 

  • „Nem érkezett szír felségjelzésű gép Magyarországra. 
  • Nem vonult ki a TEK a bukott Aszad elnök védelmére. 
  • Nem írattak alá senkivel semmiféle titoktartási nyilatkozatot.
  • Magyar Péter szándékosan, több alkalommal ismételte meg a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő hazugságot, félrevezette a közvéleményt.”

Kocsis Máté ezután arról írt, hogy Magyar Péter közösség oldalán megosztott bejegyzése, amelyben azt sérelmezi, hogy nem hívták meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, „kirívó tájékozatlanságra utal”, hiszen a bizottság „nem hatóság, nem bíróság, nem átjáróház, nem szoktak érdeklődőket hívni, de még vizsgált személyeket sem, és szigorú szabályai, valamint feltételei vannak a titkos információk megismerésének (amikkel Magyar Péter amúgy sem tud felelősen bánni)”.

Az AH jelenleg magát az ügyet vizsgálja, feltárja az érintettek körét, s nem feladata, hogy a Tisza elnökének színpadot ácsoljon

– fogalmazott Kocsis. „A hozzáértők számára tehát megmosolyogtató Magyar meghívásra való igénye, mely inkább csak arra jó, hogy hangulatot keltsen, és újfent becsapja követőit” – vélekedett.

Magyar Péter Orbán Viktornak is üzent

Korábban az ügyben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is posztolt. Mint írta, „Orbán Viktor hétfőn bevallotta a Parlamentben, hogy a magyar államkassza üres, ma színházi előadást tart az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága”. A politikus szerint „arra figyelhettek volna a fideszes srácok és az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy ha már a jogszabályokat megszegve megrendezik a Tanú című film új részét, akkor legalább Pelikán elvtársat meghívják a mai díszbemutatóra. Szívesen mentem volna, nekem is lettek volna kérdéseim”.

Magyar Péter a bejegyzésben hozzátette, hogy abban az esetben, ha a magyar nemzetbiztonságért felelős szolgálatok valóban a magyar nemzet biztonságáért és a terrorveszély minimalizálásán dolgoznak, akkor javasolná, hogy haladéktalanul hallgassák meg Orbán Viktort és Szijjártó Pétert is, hogy „kiderüljön, hogy az alábbi ügyekben milyen mértékben veszélyeztették hazánk biztonságát”. A Tisza Párt elnöke szerint ezek az ügyek az alábbiak

  • direkt beavatkozás más országok választásaiba;
  • 2000 embercsempész kiengedése a börtönökből;
  • a volt iráni elnök meghívása hazánkba titkos tárgyalásra;
  • körözés alatt álló volt állam- és kormányfők befogadása;
  • a nemzetközi bíróság döntésének visszautasítása, amikor éppen az izraeli miniszterelnökről van szó;
  • az azeri baltás gyilkos kiengedése a börtönből;
  • diktátorok támogatása;
  • magyar katonák polgárháborús övezetbe küldése;
  • az orosz hekkereknek a magyar Külügyminisztérium elleni támadásának következmények nélkül hagyása;
  • a magyar békefenntartó katonák életének veszélybe sodrása a Balkánon.

„Azt is jó lenne tudni az Alkotmányvédelmi Hivataltól, hogy az utóbbi 10 évben hány orosz kémet utasított ki Magyarország. Pontosabban, miért nem utasított ki egyet sem?” – fogalmazott Magyar Péter, aki Orbán Viktornak azt üzente: „Miniszterelnök úr, tudjuk, hogy mire készülnek. Ne tegyék!”