Tuzson Bence: Az EU kártérítéssel tartozik Magyarországnak
További Belföld cikkek
- Megölte szüleit, majd öngyilkos lett egy férfi Kecskeméten
- Hétvégén napsütésből havazásra válthat az időjárás
- Megszólalt a gyártó az asztmagyógyszer támogatásának megszűnéséről
- Vitézy Dávid: Sikerülhet elérni, hogy szakemberek kerüljenek a város működését meghatározó cégek élére
- Gyanúsítottként hallgatták ki Győrffy Balázst, aki ittasan eltörte egy nő orrát
Ahogyan arról az Index is beszámolt, az Európai Bíróság nyáron állapította meg, hogy Orbán Viktor kormánya kivételesen súlyos jogsértést követett el azzal, hogy az Európai Bizottság jogi lépései ellenére 2020 óta nem változtatta meg az uniós jogba ütköző menekültügyi szabályozást. Ennek megfelelően Magyarországot 200 millió eurós, vagyis 80 milliárd forintos büntetés, valamint napi 1 millió eurós késedelmi kamat megfizetésére kötelezték.
Egy szerdán megjelent határozat értelmében a magyar kormány jelentős összeget különített el, ugyanis nem értenek egyet az Európai Bíróság ítéletében foglaltakkal, így további intézkedéseket tartanak szükségesnek az ítélet hatásainak megszüntetésére. Tuzson Bence igazságügyi miniszter az Indexnek elmondta, a kormánytól arra kapott megbízást, hogy vizsgálja meg azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel az ítélet következményei elháríthatók.
Magyarország kitart az eredeti álláspontja mellett, és felháborítónak tartja az Európai Bíróság ítéletét. Álláspontunk szerint a migrációs politikánk megfelel a nemzetközi elvárásoknak, és továbbra is határozottan állítjuk, hogy az illegális migrációt az Európai Unió területére, Magyarország területére nem lehet beengedni. A migrációt csak úgy lehet megállítani, ha a határainkat megvédjük
– fogalmazott Magyarország igazságügyi minisztere.
Az Európai Unió kártérítéssel tartozik, amit a magyar kormány érvényesít
„Az ítélet több hibában szenved. Bár jogerős ítéletről beszélünk, de teljesen egyértelmű, hogy a bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett eleget a tekintetben, hogy megmondja, miért pont annyi bírságot szabott ki, és miért állapította meg a bizottság kérésével ellentétben annak az összegnek a sokszorosát, amit a bizottság kért. Ezt a bíróságnak indokolni kellett volna” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy „emellett a bíróság nem biztosította az úgynevezett törvényes bíróhoz való jogot sem, azaz a bíró kiválasztása önkényes volt a bírósági eljárásban”.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés megfelelő szakaszai alapján, ha egy európai uniós intézmény egy tagországnak kárt okoz, márpedig ezzel a döntésével kárt okozott, úgy kártérítési per indítható, tehát kártérítési kötelezettség állt be az Európai Uniónak Magyarországgal szemben
– jelentette ki Tuzson Bence, hangsúlyozva, hogy ezt az igényt érvényesíteni is fogják, ezért az igazságügyi miniszter megfelelő tapasztalattal rendelkező nemzetközi ügyvédi irodát keres meg a jogérvényesítés érdekében.
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróság ítéleteit korábban „felháborítónak és elfogadhatatlannak” nevezte, szerinte „úgy tűnik, hogy az illegális migránsok fontosabbak a brüsszeli bürokratáknak, mint a saját európai polgáraik”. Később Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány nem hajlandó betartani az ítéletet, és megfenyegette a belga fővárost, hogy „ha Brüsszel migránsokat akar”, ők hajlandóak egyirányú jegyet adni a bevándorlóknak Brüsszelbe.