Egy hatfős társaság garázdálkodott egy kecskeméti diszkónál
2024. július 28-án egy kecskeméti szórakozóhely biztosítását végezte négy férfi, akik közül ketten biztonsági őrként dolgoztak a bejáratnál, feladatuk a diszkóba érkezők ellenőrzése volt. Hajnalban egy hatfős társaság jelent meg, akik egymással kiabáltak. Emiatt nem engedték be őket a szórakozóhelyre, ezért agresszíven viselkedtek a biztonsági őrökkel szemben − írta meg a police.hu.
A társaság először fenyegetőzött, majd rátámadtak a biztonságiakra, akikre székeket, üvegpoharakat, italokat és hamutálat dobtak. A személyzet ekkor önvédelemből paprikaspray-vel fújta le a garázdálkodókat, de ez sem állította meg őket. Az őrök az épületbe menekültek a feléjük dobott tárgyak elől, az egyik támadó a bejárati ajtó üvegét rúgta be.
A rendőrség a helyszínre érkezése után azonnal megkezdték a körülmények vizsgálatát. A résztvevők könnyű sérüléseket szenvedtek. A hatfős társaságban négy férfit és két nőt hallgattak ki gyanúsítottként csoportos garázdaság elkövetése miatt. A vizsgálat befejezése után a nyomozók az iratokat megküldték az ügyben eljáró ügyészségnek.