Közúti jelzőtáblával hadakozott és kővel dobott meg egy villamost egy férfi

2025.01.08. 13:09
A Fővárosi Törvényszék a másodfokú ítéletében érdemben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, így börtönbe kell vonulnia a 49 éves férfinak.

Ez év elején a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság kétrendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettben, közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettében, valamint rongálás vétségében mondta ki bűnösnek azt a budapesti férfit, aki ittas állapotban 2021. március 16-án egy közúti jelzőtáblát felkapva zavart meg egy kőbányai körforgalmat, majd ugyanezen év végén Budapest II. kerületében egy közlekedő villamos vezetőfülkéjét is megdobta, és ezzel több órára lebénította a környék villamosforgalmát.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a tettét még az előkészítő ülésen beismerő vádlottat az elsőfokú bíróság – halmazati büntetésül – 2 év 6 hónap végrehajtandó börtönre ítélte, majd a közelmúltban az enyhítésért bejelentett fellebbezésének a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem adott helyt, így az ítélet jogerőre emelkedett.  

Az ügyészség korábbi tájékoztatója szerint 2021. március 16-án délután, bódult állapotban egy X. kerületi körforgalomnál kiszakított a helyéről egy közlekedési táblát. A férfi kisétált az úttestre, és a táblával a kezében először egy gépkocsi felé futott, amely kitért előle, majd egy busz felé indult meg, amelynek a sofőrje emiatt fékezésre kényszerült. A vádlott ezután visszasétált a járdára, majd ott súlyemelést végzett a közlekedési táblával, amit végül letett a járdára. A férfi a cselekményével a közlekedésben részt vevők testi épségét veszélyeztette.

A vádlott hónapokkal később, 2021. december 29-én, ittas állapotban egy II. kerületben közlekedő villamos első szélvédőjét dobta meg egy kővel. A villamos vezetője ezt észlelte, ezért a szerelvénnyel intenzíven fékezett, ennek ellenére a kő a jármű szélvédőjének csapódott, és azt betörte. A rongálás következtében a szerelvényben több mint 100.000 forintos kár keletkezett, és bár személyi sérülés nem történt, annak reális veszélye fennállt. Ezen túlmenően az adott vonalon a villamosforgalom mintegy 2 órán keresztül szünetelt, 10 darab pótlóbuszt kellett szolgálatba állítani, és mindez kb. 2000 utas utazását érintette.