Katonai járművek lepik el Budapest belvárosát a TV2 realityje miatt
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdai közleménye szerint rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a HM rendezvényéhez kapcsolódóan a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön 15:20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is.
A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonai rendész felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg.
A haditechnikai eszközök – köztük Gidrán páncélozott járművek – csütörtök reggel 9:30-kor indulnak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is – áll a közleményben.
Az említett katonai sportreality a TV2 Kiképzés című műsora, amelynek Stohl András lesz a műsorvezetője. A produkcióban civil versenyzőket láthatnak majd a nézők, akiknek profi kiképzőtisztek adnak feladatokat.