Négy hónap házasság után gyilkolta meg feleségét egy férfi Fóton
Január 8-án, 23 óra körül Fóton, a saját hálószobájukban ölte meg egy férfi az ágyban fekvő feleségét egy 12,5 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel, akit a mellkasán szúrt meg több alkalommal. A meggyilkolt nő jobb kezén több szúrt és részben metszett sérülést szenvedett, de a tüdejét és a szívét is érte szúrás. A halál okaként vérvesztéses sokkot állapítottak meg a szakemberek. A bűncselekményt követően az elkövető a Budapesti IV. kerületi Rendőrkapitányságon feladta magát.
A bíróság a Büntetőtörvénykönyv 160. paragrafusának első bekezdése alapján emberölés bűntette miatt folytat nyomozást, melynek büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A fóti lakás a nő tulajdonát képezi, az elkövető nem rendelkezik saját lakhatással.
A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése alatt hozandó határozatáig, de legfeljebb február 10. napjáig. A döntést az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható − írta a Budapest Környéki Törvényszék sajtóközleményében.