Menczer Tamás: Magyar Péter lenéz mindenkit és hazudik
További Belföld cikkek
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
- „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
- „Ment kicsit a gyomorszorítás, hogy Tamás Ervin a Népszabadság harmadik oldalán éppen kit küldött el a f*szba”
- Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
- Felkavaró videó: a zebrán ütötték el az anyukát és két gyermekét Fonyódon
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója több bejegyzést is megosztott szombaton, melyekben Magyar Péterről beszélt, valamint egy rövid posztot is közzétett Donald Trump megválasztott amerikai elnökről, akit hétfőn iktatnak be hivatalába.
Utóbbi témában leszögezte, hogy szerinte mindent bevetettek Donald Trump ellen (bár nem hangsúlyozta a fideszes politikus, pontosan kire vagy kikre gondolt), valamint politikai és jogi támadások érték, de utalt az elmúlt nyarán történt merényletre is, ennek ellenére január 20-án beiktatják hivatalába, melyen ugyan Orbán Viktor nem, de Gál Kinga részt vesz.
Ismét Magyar Péterről beszélt a fideszes politikus
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter lenéz mindenkit és hazudik − közölte a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szombaton a közösségi oldalán megosztott videójában.
Menczer Tamás a videóban azt mondta: Magyar Péter azt adja elő, hogy ő a szeretet, az árokbetemető, a gyerekek megmentője, de amikor úgy gondolja, hogy nem látja senki, akkor ő valójában azt mondja, hogy „magasról teszek” a gyerekekre is.
„Ugyanez volt, amikor kiderült, hogy büdösszájúzza a saját támogatóit is, tehát ez ugyanebbe a sorba illik, nem érdekli a saját támogatója se (...), a rajza nem érdekli, nem akar vele foglalkozni” − fogalmazott a politikus.
Menczer Tamás úgy folytatta, hogy neki van egy egyéni választókörzete a szavazók bizalmából, nagy örömére betölthet egy egyéni képviselői tisztséget.
„Országjárásokon veszek részt, a saját körzetemben rendszeresen találkozom az emberekkel és különböző csoportokkal. Soha eszembe nem jutott, hogy aki engem támogat, ha nem támogat, akkor sem, de pláne, ha támogat, ha megtisztel azzal, hogy odajön, kezet akar velem fogni, akar egy mondatot váltani, egy fényképet csinálni, valamit elmondani, pláne, ha ajándékot hoz, mint ebben az esetben, hogy akkor én, hogy arra az emberre én úgy reagáljak, hogy te büdös vagy” − fogalmazott.
Hozzátette, hogy arra szerződött, hogy amit tud, megtesz a választóiért. „Na, Magyar Péter meg nem ilyen, Ő egy lenéző, hazug gazember” − jelentette ki.
Egy másik videorészletben pedig ismét a Tisza Párt elnökéről mondta el véleményét a dombóvári időközi választásról, ahol kiemelte a voksolás eredményét, melyben rekordgyőzelemként értékelte Csibi Krisztina 64 százalékos sikerét, de kitért a nemzeti konzultációt kitöltő 1 millió 350 ezer emberre is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyar Péternek csak balliberó közvélemény-kutatási adatai vannak.
„A balliberó politikusok álmodoznak és hazudnak. Aztán a valóság felkapcsolja a lámpát, és győz a Fidesz! Ahogy ez történt egy héttel ezelőtt is” − fogalmazott Menczer Tamás.