Vitézy Dávid: Elszomorító, hogy a Fidesz és a baloldal akadályozza a budapestiek érdekeinek képviseletét

2025.01.28. 21:29
A fővárosi cégvezetők pályáztatásáról tette közzé gondolatait Vitézy Dávid közösségi oldalán, ahol a kormánypárti és a baloldali képviselőket vádolta a javaslat elkaszálásával, ezzel egyetértett Magyar Péter is, ugyanakkor Déri Tibor, Újpest polgármestere szerint együttműködésre van szükség a Fővárosi Közgyűlésben, mert ez szolgálja a fővárosi polgárok érdekeit.

Vitézy Dávid Facebook-oldalán írt bejegyzésében közölte, hogy a Tulajdonosi Bizottság keddi ülésén támogatta a Tisza Párt előterjesztését a fővárosi cégvezetők újrapályáztatásáról, amivel kapcsolatban − ahogy a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője mondta − már a decemberi közgyűlésen is megegyeztek. Azonban a Demokratikus Koalíció javaslatára a baloldali és a kormánypárti képviselők levették a napirendről.

Emiatt elszomorítónak tartja, hogy a Fidesz, az MSZP, a DK és a Párbeszéd megakadályozta a cégvezetői pályázatok kiírását, ami Vitézy Dávid szerint a választói akaratot veszi semmibe, hiszen átlátható szempontok szerint kiválasztott szakemberektől várnák, hogy továbbvigyék a fővárosi közszolgáltatásokat.

Magyar Péter egyetértett a Podmaniczky Mozgalom vezetőjével

A Tisza Párt elnöke Vitézy Dávidhoz hasonlóan közösségi oldalán kérte számon, hogy a Fidesz és az „óellenzéki pártok” leszavazták a pályázati kiírást, amivel pedig transzparens, piaci módon választották volna ki a nagy fővárosi cégek vezetőit.

Utalt arra is, hogy szerinte a kormánypárti és a baloldali képviselők „összejátszanak, és nem a fővárosi polgárok érdekét tartják szem előtt,” ezért a Tisza Párt képviselői szerdán „erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak”. Ugyanakkor kiemelte, hogy a maxi-Dubaj-projektnél támogatják Budapest elővásárlási jogát, „a mutyikhoz viszont nem asszisztál”.

Déri Tibor szerint nem populista kirohanásokra van szükség

Újpest korábbi polgármestere, Déri Tibor sem hagyta szó nélkül Magyar Péter reakcióját, amelyben a Tisza Párt által benyújtott előterjesztésről írta le véleményét. Facebook-oldalán írt posztjában felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte a „pályázati kiírás tele volt jogilag aggályos elemekkel”, melyeket a főjegyző is megemlített. Továbbá a tervezett javadalmazások ellentmondtak a vonatkozó törvényi szabályozásnak, ezért félrevezetők lehetnek. Ezenkívül a DK-s politikus állítása szerint az adatvédelem alapvető elveit is sértette.

Azt is hangsúlyozta, hogy az erkölcsi bizonyítvány követelményét szabálytalanul fogalmazták meg, valamint a főpolgármester javaslattételi jogát is sértette. Ezért a Tisza Párt frakcióját kritizálta, hogy őket teszi felelőssé, pedig − mint írta − a DK kérte a pályázati anyagok visszahozatalát, vagyis átlátható kiválasztást kér a fővárosi cégvezetők esetében.

Végül Déri Tibor kiemelte, hogy együttműködésre van szükség, „nem populista kirohanásokra,” továbbá megjegyezte, a DK koalíciója is a fővárosiak érdekében dolgozik, és továbbra is erre fog törekedni.

Az átláthatóságot kéri számon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt sajtóközleményben reagált a fővárosi közszolgáltató cégek vezetőinek kiválasztása körül kialakult vitára. A szerdai Fővárosi Közgyűlésre Baranyi Krisztina terjesztett elő megoldási javaslatot.

Kiemelték, hogy a Tulajdonosi Bizottságban továbbra is átláthatatlan, hogy miként választották ki a legfontosabb budapesti cégek vezetőit. Emiatt javaslatukban az szerepel, hogy a bizottság helyett a Közgyűlés rendelkezzen a cégvezetők meghallgatásának és kiválasztásának jogával, így minden állampolgár átláthatja a vitát, ez áthidalja a jelenlegi problémát, és a főváros működése sem szakad meg a háttérben zajló politikai csatározások miatt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

57 perce

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

3 órája