Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
Magyar Péter korábban milliós kormányzati állásokat élvezett, öt év alatt 250 millió forintot vett fel különböző helyekről – ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el a Fidesz legújabb reklámjában, amelyet szombat délután töltöttek fel a hivatalos YouTube-csatornájukra. A párt videója szerint volt olyan időszak, amikor a Tisza Párt elnöke havi hatmillió forintot keresett öt munkahelyről.
Magyar Péternek ekkor nagyon is tetszett a Fidesz és a kormány. Ha kinyitotta a száját, a kormányt dicsérte
– hangzik el a videóban, amelyet épp a Tisza Párt elnökének évértékelő beszéde előtt tettek közzé. A videóban olyan korábbi felvételek részletei is láthatók, amelyekben a kormány munkáját dicséri a pártelnök. „Teljesen egyedülálló modellt hozott létre az Orbán-kormány” – jelenti ki Magyar Péter az egyik ilyen felvételen.
A Fidesz szerint a Tisza Párt elnöke, miután elvesztette állásait, „bosszút indított, és új pénzcsapot keresett, egészen Brüsszelig szaladt”. A reklám szerint „Brüsszel Péter” ma azt dicséri, akitől pénzt kap, és „bármit megtesz a pénzért”. A Fidesz reklámszövege szerint „ezért árulta el a családját, a barátait, a közösségét, és ha kell, a hazáját is elárulja”.
A videóban közzétett számok azonban eddig is nyilvánosak voltak, ugyanis az Európai Parlament oldalán az EP-képviselők közzétett vagyonnyilatkozatai között megtalálható Magyar Péteré is. Ebből látszik, hogy volt olyan időszak, amikor Fidesz-közeliként hivatalosan jobban keresett, mint Orbán Viktor. Ilyen volt például a 2021 januárjától 2022 februárjáig terjedő időszak is, amikor Magyar Péter 4,3 millió forintos fizetést vett fel havonta. Ugyanebben az időszakban a hivatalos adatok szerint Orbán Viktor havi 2,8 millió forintért látta el kormányfői feladatait. További részleteket ide kattintva olvashat.
A Fidesz által közzétett teljes reklámot alább tudják megtekinteni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
17 perce
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
5 perce
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
3 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
1 órája
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
6 órája
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58
- Címlapon
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
52 perce