Leigazolta a Magyar Nemzet Robert C. Castelt
Leigazolta a Magyar Nemzet Robert C. Castel, Izraelben élő, magyar származású biztonságpolitikai szakértőt.
„Legyen szó hadviselésről, biztonságpolitikáról vagy geopolitikáról, Robert C. Castel saját tapasztalataira építve mutatja be, milyen az élet a veszélyek világában” – írja a lap, hozzátéve, hogy az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a lap főmunkatársaként tevékenykedik majd.

Mint írják, Castel innentől rendszeresen jelentkezik a Magyar Nemzet különböző felületein elemzéseivel főmunkatársként, továbbá az online és a nyomtatott kiadásban is megjelennek írásai és videós tartalmakban is szerepel majd: saját műsora is indul. Emellett Robert C. Castel a HírTV műsoraiban is rendszeresen feltűnik majd. Az Izraelben élő, magyar származású Kohn Róbert néven született szakértő gyermekkorában vándorolt ki Erdélyből családjával.
Visszatekintve az időben, több mint négy évtizednyi távolságba, egy kisdiákot látok az aradi napilap szerkesztőségében, amint egy ősrégi Underwood írógépen pötyögteti le élete első publicisztikáját. Aztán kivándorlásba, háborúkba zuhantak az évek, közel fél évszázad telt el, és egy nagy vargabetűt leírva, de visszatértem azokba a berkekbe, ahonnan elindultam. 1983 őszén sem én, sem akkori mestereim nem gondolták volna, hogy 2025-ben az a megtiszteltetés ér majd, hogy Magyarország talán legpatinásabb nevű médiaorgánumának lehetek a főmunkatársa. Nagyon hálás vagyok a felkérésért, és köszönöm a belém vetett bizalmat
– mondta el lapnak adott interjújában a biztonságpolitikai szakértő.
Robert C. Castel a Herzl Institute-University of Haifa és az Izraeli Demokrácia Intézet (IDI) volt tudományos munkatársa, a Neokohn.hu főmunkatársa, az Ultrahang podcast, a Tűzvonalban, a Karc FM állandó szakértője. Kutatási területe: katonai innováció, alkalmazott kreativitás és innováció műveleti körülmények között, aszimmetrikus hadviselés, geopolitika. Pályájáról részletesen a szakértő saját oldalán, ide kattintva lehet többet megtudni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
1 órája
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
2 órája
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
6 órája
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
8 órája
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
6 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
7 órája
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
8 órája
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
12 órája
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Címlapon
A finnek titka a Sisu, a nem kidobható a világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
45 perce
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58
- Mindeközben
Különleges meglepetéssel készült Balogh Petya számára a Cápák között vállalkozója
14 órája
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58