Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

2025-03-16T101256Z 1986408451 RC2AEDA9UJQF RTRMADP 3 NORTH-MACED
2025.03.19. 06:12
Magyarország már a tragédia napján felajánlotta, hogy tizenkilenc sérült személy ellátását vállalja, hétfőn hajnalban két fiatal a Honvédkórház intenzív osztályán lett elhelyezve, kedd este 21 órakor sérültek újabb csoportja érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Mivel Észak-Macedónia tudatta, hogy 18 év alattiak vannak az intenzíves ellátásra szorulók között, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ és a Bethesda Gyermekkórház is jelezte, hogy tud vállalni betegeket.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője tudatta, hogy kedd este az észak-macedóniai diszkóbaleset újabb csoportja érkezett Budapestre, miután hétfőn egy 20 év körüli lány és fiú ellátását vállalta a Honvédkórház. Úgy tudjuk, egyelőre mindannyian ugyanabban az intézményben részesülnek ellátásban, ahol a tragédia 10 sérültjének elhelyezését tudják biztosítani. Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az első hazánkba érkezett sérülteket a központi aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon kezelik, egyikük állapota életveszélyes, a másiké súlyos, mindketten égési, illetve súlyos légúti sérüléseket és füstmérgezést szenvedtek. Egyelőre nincs hír arról, hogy állapotukban változás lenne.

Mint megírtuk, az észak-macedóniai kormány nemzetközi segítséget kért a Kocsaniban, egy szórakozóhelyen vasárnap hajnalban keletkezett tűz sérültjeinek ellátásához. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán már a tragédia napján tudatta, hogy Magyarország nevében részvétét fejezte ki, és felajánlotta 19 beteg átvételének lehetőségét, és hogy készen állunk az ehhez szükséges légi szállítás biztosítására.

Gyorsan visszajeleztek a magyar kórházak

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár elmondta, ha a közelben katasztrófa történik, a konzuli szolgálatokon keresztül kérhetnek más országoktól segítséget. A március 16-i jelzést követően az államtitkár szavai szerint fél órán belül már találtak is olyan kórházakat, amelyek át tudták vállalni 19 súlyos sérült kezelését.

Miután konzultáltam a nagy magyarországi égési centrumok vezetőivel, felmérték a nemzetközi segítségnyújtásra kiajánlható szabad kapacitásokat, amiket mindig úgy határozzuk meg, hogy a magyar betegek ellátása zavartalanul biztosítva legyen

– fogalmazott. A felnőtt betegek ellátására a legnagyobb hazai égési centrum az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház. „Felmerült, hogy akár 18 év alattiak is érkezhetnek, ezért felvettem a kapcsolatot a Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Gyermekegészségügyi Központjának vezetőivel, mivel ezek az intézmények fiatalkorúak súlyos égési sérüléseinek országos ellátását viszik” – részletezte az Indexnek az államtitkár.

Kapcsolódó
„Ha valaki megfogja a vezetéket, ott amputálni kell a végtagot, ha egyáltalán túléli a beteg”

„Ha valaki megfogja a vezetéket, ott amputálni kell a végtagot, ha egyáltalán túléli a beteg”

Riport a Bethesda Gyermekkórház plasztikai és égési centrumából.

A Bethesda készen áll a sérültek fogadására

Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, hogy az intézmény 2002 óta a gyermekégési intenzív hálózat országos központja.

Osztályunkon a megfelelő felszereltség, homokágyak, lélegeztetőgépek és minden szükséges kellék, műszer megvan az égéssebészethez, plasztikához, a gyerekek égési sérülésének nemzetközi színvonalon történő ellátásához

– részletezte az Indexnek, majd hozzáfűzte, hogy máshol is ellátják az országban az égési sérült fiatalokat, gyerekeket, de a legsúlyosabb esetek intézményükbe kerülnek. Évente 15-20 nagy felületű égett, gépi lélegeztetésre és sorozatműtétekre szorulók és nagy számban az enyhébb esetek ellátását is végzik. Ennek egyik speciális eszköze a többtonnás levegőáramoltatott homokágy, ami melegen tartja a testet, a sebek nyomódásának elkerülésére, fájdalomcsillapítására és fertőtlenítésére is szolgál egyben.

Mint elmondta, az égési sérüléseknél előfordulnak tömegkatasztrófák, a legtípusosabbak ebben a diszkóbalesetek, annyira, hogy tájékoztatása szerint ennek külön szakirodalma is van. Mivel költséges és speciális ellátást igényelnek, a nagy katasztrófáknak nem tudnak országon belül megfelelni, Európa- és világszerte van a hasonló esetekre az ilyen profilú intézmények között nemzetközi segítségnyújtási akció. A Bethesda intenzív osztályának öt ágyából két homokágy van, ami a főigazgató közlése szerint a mindennapi feladatokra elegendő.

A főigazgató azt is elárulta, hogy mennyi északmacedón fiatal kezelését tudják vállalni: két nagy felületű és 3-5 kisebb felületű, műtéti és kórházi ellátást igénylő égettet. Miután Takács Péter egészségügyi államtitkár ez ügyben megkereste az intézményt, változott a helyzet, mivel egy észak-magyarországi kazánrobbanásban súlyosan megsérült gyermek került az egyik homokágyra.

Velkey György János elmondta, a nagy égési sérülteket hetekig mélyaltatásban kezelik, akik gépi lélegeztetésre és sorozatműtétekre szorulnak. „Sokszor küzdünk a gyerekek életéért” – jegyezte meg a főigazgató, mint megemlítette, egyelőre nem tudják, milyen állapotú betegek érkezhetnek hozzájuk, de abból, hogy a tűzesetben már sokan a helyszínen életüket vesztették, arra következtet, hogy a sérülések is súlyosabbak. Velkey György János arra is kitért, hogy sokszor a megkeresések nem realizálódnak, van olyan, hogy még sincs erre szükség, vagy nem szállítható a gyermek. „Az égéssérültek hálózata készenlétben áll Európában és szerte a világon” – húzta alá. A kórház közlése szerint az utóbbi évben közel ezer speciális ellátást igénylő külföldi járó- és fekvőbetegük volt.

Vasárnap hajnalban történt a tragédia

Korábban beszámoltunk róla, hogy tűz ütött ki az északmacedón Kocsani város egyik éjszakai szórakozóhelyén, ahol mintegy 1500 ember vett részt egy koncerten. A tragédiát egy pirotechnikai eszköz okozhatta, amelytől gyorsan lángra kapott az épület teteje.

A balesetben legalább 59-en meghaltak, köztük a koncertet adó DNK zenekar több tagja és fotósa. Rajtuk kívül egy rendőr is az áldozatok között van, aki a kábítószer-használat megelőzése, illetve az esetleges fiatalkorú résztvevők megfigyelése miatt tartózkodott a diszkóban. Valamint Andrej Lazarov északmacedón labdarúgó halálhírét is bejelentette klubja, aki az utolsó pillanatokban is igyekezett segíteni a bent rekedt embereken.

A diszkótűz miatt a rendőrség már letartóztatta a klub tulajdonosát, valamint négy ember ellen elfogatóparancsot adott ki, és vizsgálják azt is, hogy a helyszín rendelkezett-e megfelelő működési engedélyekkel.

Az északmacedón kormány vasárnap délutáni kormányülésén hétnapos nemzeti gyászt hirdetett a Kocsaniban történt tragédia miatt, valamint elrendelték az összes szórakozóhely azonnali ellenőrzését és felülvizsgálatát.

(Borítókép: Mentőalakulatok dolgoznak egy éjszakai szórakozóhely előtt a halálos áldozatokkal járó tűzesetet követően Kocani városában 2025. március 16-án. Fotó: Ognen Teofilovski / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.

március 23., 20:46

  • Belföld
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

március 23., 19:59

  • Belföld
Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

A politikus megindokolta az akciót, és azt is elmondta, miért nem fog több hasonlót tenni.

március 23., 18:05

  • Belföld
Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél

Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél

Két napon belül ez a második mozdonytűz.

március 23., 18:35

  • Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.

március 23., 18:08

  • Belföld
A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

Hétfőn és kedden akár 20 fok is lehet, majd a hét további részében 14-15 fokra lehet számítani.

március 23., 19:41

  • Címlapon
Továbbterjedhet a Hepatitis A-járvány, volt, amikor a fagyasztott gyümölcs volt a bűnös

Továbbterjedhet a Hepatitis A-járvány, volt, amikor a fagyasztott gyümölcs volt a bűnös

De megvannak a trükkök, hogy elkerüljük a betegséget.

16 perce

  • Belföld
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

március 23., 18:05

  • Címlapon
Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Nincsenek jó napjai a magyar gazdaságnak.

5 órája

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

tegnap, 17:11

  • Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.

március 23., 06:20

  • Belföld
Barna medve kóborol Mátrakeresztes környékén

Barna medve kóborol Mátrakeresztes környékén

Hatalmas medvemancsnyomot fotózott egy túrázó.

március 23., 16:41

  • Belföld
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

március 23., 21:44

  • Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Az ügyben vizsgálat indult.

március 23., 06:49

  • Címlapon
Mentális betegséggel küzd az iskolai mészárlásra és politikusok kivégzésére készülő magyar gimnazista

Mentális betegséggel küzd az iskolai mészárlásra és politikusok kivégzésére készülő magyar gimnazista

A bíróság elrendelte a 19 éves férfi letartóztatását.

2 órája

  • Címlapon
Patkányt találtak a miso levesben, ideiglenesen bezár a japán étteremlánc

Patkányt találtak a miso levesben, ideiglenesen bezár a japán étteremlánc

Egy másik vendég pedig csótányt talált az ételben.

19 perce

  • Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.

március 23., 09:42

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Címlapon
Elmaradt az áttörés, kudarcba fulladt Európa első orbitálisrakéta-kísérlete

Elmaradt az áttörés, kudarcba fulladt Európa első orbitálisrakéta-kísérlete

Negyven másodperc után borult fel és zuhant vissza a földre a német Isar Aerospace rakétája.

30 perce

  • Belföld
Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát

Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát

A felvételt a Duna-Ipoly Nemzeti Park tette közé a közösségi oldalán.

március 23., 10:20

  • Belföld
Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket

Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket

A lezárások és terelések már délután 3 órakor megkezdődtek.

március 23., 15:28

  • Belföld
A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

Akár szívinfarktushoz, sztrókhoz, depresszióhoz is vezethet, ha nem tudjuk enyhíteni a szorongást.

március 23., 14:56

  • Belföld
Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Csoda, hogy túlélte.

március 23., 12:51

  • Belföld
Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt

Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt

A Tisza Párt elnöke kérdésében a miniszterelnök lányának szerepét firtatta.

március 23., 11:36

  • Belföld
Új szabályt vezetne be a parlamenti belépésnél a Fidesz frakciószóvivője

Új szabályt vezetne be a parlamenti belépésnél a Fidesz frakciószóvivője

Németh Balázs hiányolja a csomagok átvizsgálását.

március 23., 15:00

  • Címlapon
Donald Trump csak olajat öntött a tűzre, megmenthette Zelenszkijt

Donald Trump csak olajat öntött a tűzre, megmenthette Zelenszkijt

Végigvettük, ki indulhatna az ukrán elnök ellen egy választáson.

16 perce

  • Belföld
Kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába Gyömrőn

Kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába Gyömrőn

Kisberk Szabolcs szerint állatkínzók állhatnak az eset mögött.

március 23., 14:33

  • Belföld
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy férfit, aki három nőt molesztált Miskolcon

Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy férfit, aki három nőt molesztált Miskolcon

Az elkövetőnél fennállhat a bűnismétlés és a szökés veszélye.

március 23., 14:23

Neked ajánlott