
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
A magyar futball legnagyobb kérdéseiről beszélgetett egy órán keresztül Orbán Viktor a TrollFoci közösségi oldal üzemeltetőivel. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a miniszterelnök egy dedikált Real Madrid-mezt ajánlott fel jótékony célra.
A miniszterelnök elmondta, hogy két okból alapította meg a Puskás Akadémiát. Az egyik egy „mélyebb, szakmai” ok volt, a másik egy „személyes élmény volt” – szemlézte az interjút a HVG. Véleménye szerint a modern futball nagyon fizikális, ezért szükség van a megfelelő kiképzésükre ezen a téren, különben hiába van tehetségük, nem lehetnek világszintű játékosok.
A trollfocisok kritikaként felhozták, hogy hiába van Felcsúton az akadémia, az NB I-es csapatban „nem hemzsegnek a saját nevelésű tehetségek”. Orbán Viktor azonban máshogy gondolja, és elmondta, hogy minden évben kétszer leül Tóth Balázs szakmai igazgatóval és Hornyák Zsolttal, a felnőttcsapat edzőjével, hogy megbeszéljék, hogy áll az akadémia. „Az akadémiának mindig az az elvárása az NB I-es csapathoz, hogy ne essenek ki” – tette hozzá.
A miniszterelnök – vicceskedve – házassága válságáról is mesélt, és elmondta:
Lassan 40 éve élek boldog házasságban a feleségemmel, egyetlenegyszer éreztem azt, hogy baj lehet, amikor felépítették a stadiont a konyhaablak elé. Akkor a feleségem még olyanokat is mondott, hogy úgy éreztem, komolyabb válságba is kerülhet a házasságunk
– mondta. Hozzátette, hogy a pályáról rendszeresen rúgnak át labdákat az udvarukba, amiket minden héten összeszed, és visszavisz az akadémiának.
A magyar futballal kapcsolatban elmondta, hogy amire valaki egyszer képes volt, arra máskor is képesnek kellene lennie, ezért a válogatottól is azt várja, valamint többek között „személyes álma”, hogy újra világbajnoki döntőt játsszon, ha már összejött 1938-ban és 1954-ben is.
„Az idei évet az áttörés évének nevezzük a politikában, de áttörést várok a futballban is. Ahhoz, hogy vb-döntőt játsszunk, először ki kell jutni a vb-re. 2030-ban, az összeállításom szerint, komoly dolgoknak kéne történnie” – mondta, majd egy narancssárga noteszbe fel is írta, hogy szerinte kik fognak 2030-ban világbajnoki döntőt játszani.
Orbán elmondta, hogy eddig kétszer ment be a válogatott öltözőjébe, egyszer a 2011-es, Hollandia elleni 5–3-as vereség előtt, „és olyanokat mondtam, amiket most nem szabad megismételnem, hogy mit kell csinálni az ellenféllel”. A második alkalom az angolok elleni 4–0-s mérkőzés után volt, amikor Szalai Ádám behívta az öltözőbe. Szerinte nem vezet jóra, ha bemegy az öltözőbe, ezért a felcsúti csapatnál sem csinálja ezt.
A beszélgetés egyik pontján pedig elmondta, hogy a legnagyobb dolognak azt tartja, amikor a letérdelő angolokat kifütyülték a magyar gyerekek: „Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok ebben az országban.”
A teljes beszélgetés a TrollFoci csatornáján érhető el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57