Újabb öt embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban csütörtökön, így már kilencre nőtt a nap folyamán előállítottak száma, további három ember ellen tettek szabálysértési feljelentést.
Egy embert az Oktogonról azért állítottak elő, mert csalás miatt körözték, egyet pedig a Deák térről állítottak elő, őt garázdaság miatt körözték. További két embert a Váci útról állítottak elő, mert ruházatuk átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot találtak náluk. Az ötödik emberrel szemben az Árpád hídi buszpályaudvarnál intézkedtek, mert tiltott önkényuralmi jelkép, egy SS-jelvény volt nála.
A délelőtt a fővárosban egy embert lőszerrel való visszaélés bűntette miatt vontak eljárás alá, mert a rákoskeresztúri Új köztemetőben engedéllyel tartott gázriasztó fegyvert, illetve lőszert találtak nála, továbbá másik hármat pedig azért állítottak elő, mert közbiztonságra veszélyes eszköz - gázspray, kés, tőr - volt náluk.
A kilenc előállítotton túl három emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt, mert - ahogy honlapjukon olvasható - "transzparensekkel demonstrációs jelleggel gyülekeztek". (MTI)
A tüntetők a Markó utcából akart kijutni a Bajcsy-Zsilinszky útra, de a sarokról visszanyomták őket a rendőrök, jelentette tudósítónk. A Markó utcát a rendőrök lezárták és igazoltatásba kezdtek. Egy embert elvittek a rendőrök.
A Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai rendezvényén felszólították a rendőrséget, hogy engedjék ki a Markó utcából az ott körülzárt tüntetőket, akik éppen a Semmelweis utcába igyekeztek. A tüntetők a hírre azt skandálták, hogy ÁVH.
Több embert állítottak elő a rendőrök a fővárosi Markó utcától, mások mellett azt a férfit is, aki szögekkel teleszórta az Alkotmány utcát. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt tesz feljelentést a rendőrség a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. Azokat is előállították, akik a rendőri felszólítás ellenére sem vették le csuklyáikat és megtagadták személyazonosságuk igazolását.
A rendőrségi közlemény szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényén részt vevők a demonstráció befejeződése után megindultak a Semmelweis utcában zajló rendezvényre.
Egy körülbelül 500 fős tömeg verődött össze a Váci útnál és hangos skandálás közepette vonultak a Dráva utca - Visegrádi utca - Vág utca - Hegedűs Gyula utca - Victor Hugo utca - Pannónia utca - Szent István körút - Bihari János utca útvonalon. A rendőrök beszorították és körbezárták a tömeget a Markó utcának a Bihari János utca és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszára, és megkezdték a résztvevők igazoltatását és elszámoltatását. A rendőrök továbbá négy embert tetten értek, akik betörték az egyik bolt kirakatát. (MTI)
Három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak Budapesten a Nyugati téri felüljáró alatt egy személyautó csomagtartójában. (MTI)