A konszolidált Kádár-korszak sem feledtetheti velünk "az eredet bűnét", az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni akasztásokat, a gyilkosságokat és a halottakat - mondta Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a Fidesz alelnöke Budapesten. A mérce nem lehet kisebb a mai közszereplőkkel szemben sem, mint amekkora volt 1956-ban - mondta a politikus az I. kerületi Mansfeld Péter-emlékműnél tartott megemlékezésen.
A beszéd után - Mansfeld Lászlóval, a forradalom legifjabb mártírjának öccsével együtt - budai fideszes polgármesterek, Pokorni Zoltán mellett, Nagy Gábor Tamás, az I. kerület, Láng Zsolt, a II. kerület, Bús Balázs, a III. kerület és Szabolcs Attila, a XXII. kerület polgármestere koszorúzták meg az emlékművet. (MTI)
A tüntetők a Markó utcából akart kijutni a Bajcsy-Zsilinszky útra, de a sarokról visszanyomták őket a rendőrök, jelentette tudósítónk. A Markó utcát a rendőrök lezárták és igazoltatásba kezdtek. Egy embert elvittek a rendőrök.
A Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai rendezvényén felszólították a rendőrséget, hogy engedjék ki a Markó utcából az ott körülzárt tüntetőket, akik éppen a Semmelweis utcába igyekeztek. A tüntetők a hírre azt skandálták, hogy ÁVH.
Több embert állítottak elő a rendőrök a fővárosi Markó utcától, mások mellett azt a férfit is, aki szögekkel teleszórta az Alkotmány utcát. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt tesz feljelentést a rendőrség a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. Azokat is előállították, akik a rendőri felszólítás ellenére sem vették le csuklyáikat és megtagadták személyazonosságuk igazolását.
A rendőrségi közlemény szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényén részt vevők a demonstráció befejeződése után megindultak a Semmelweis utcában zajló rendezvényre.
Egy körülbelül 500 fős tömeg verődött össze a Váci útnál és hangos skandálás közepette vonultak a Dráva utca - Visegrádi utca - Vág utca - Hegedűs Gyula utca - Victor Hugo utca - Pannónia utca - Szent István körút - Bihari János utca útvonalon. A rendőrök beszorították és körbezárták a tömeget a Markó utcának a Bihari János utca és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszára, és megkezdték a résztvevők igazoltatását és elszámoltatását. A rendőrök továbbá négy embert tetten értek, akik betörték az egyik bolt kirakatát. (MTI)
Három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak Budapesten a Nyugati téri felüljáró alatt egy személyautó csomagtartójában. (MTI)