Nem hamisítványok a Krakus-dokumentumok

2005.02.02. 09:34
Mivel az ügynökmúltnak számos helyen nyoma maradt, történész szakértők kizártnak tartják, hogy a Szita Károllyal összefüggésbe hozható 6-os karton hamisítvány lenne. A dokumentumokat túl sok példányban állították elő és túl szigorúan őrzik ahhoz, hogy manipulálni lehessen őket, írja a Népszabadság. Szita korábban azt állította, valaki visszaélt személyiségi jogaival, a neki tulajdonított 6-os karton nem hiteles.

Kizártnak tartják a Népszabadság által megszólított szakértők, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalból a történeti levéltárba átkerült titkosszolgálati dokumentumokat manipulálták abból a célból, hogy utólag ügynököt faragjanak valakiből. A Krakus-ügybe keveredett Szita Károly kaposvári polgármester hétfőn azt állította, valaki a személyiségi jogaival visszaélve készítette a napilap által nyilvánosságra hozott, róla szóló 6-os kartont.

Ungváry Krisztián történész szerint a manipulálás vádja nevetséges, szerinte ilyen hamisítást csak a rendszerváltás előtt lehetett véghezvinni, és akkor is nagyon nehezen, mert az ember ügynöki tevékenységének több helyen nyoma volt. Ungváry szerint abban az időben inkább az iratok megsemmisítésével voltak elfoglalva, nem azzal, hogy újakat írjanak. A rendszerváltozás óta a szolgálatoknak nagy nehézséget okozna ilyen csalást elkövetniük, hiszen a dokumentumokat több szigorúan őrzött teremben tárolják, és a belépőkről nyilvántartást vezetnek. Kézzel írt jelentéseket ráadásul nehezebb is előállítani, véli Ungváry.

Annyi helyen veszik nyilvántartásba az ügynökök beszervezési előkészületeit, szóbeli és írásbeli jelentéseit, hogy képtelenség mindenütt utólag módosítani azokat, mondta a Népszabadságnak egy másik, névtelenséget kérő szakértő. Számára hitelesnek tűnik a napilapban közölt 6-os karton, amely azt bizonyítja, hogy a Krakus Péter fedőnév alatt Szita Károly futott.

Korábban manipuláltak már 6-os kartonnal

Orbán Viktor volt miniszterelnökkel kapcsolatban már megjelent egy ilyen dokumentum, de nem derült ki belőle, hogy a beszervezés sikeres volt-e, sőt, az sem, hogy valóban titkosszolgálati anyagokról volt-e szó. Emlékezetes, Kondor Katalinról is megjelent egy primitív módszerrel átírt 6-os karton, de az önmagában nem bizonyította a rádiós személyiség ügynökmúltját.